Mai alanyunk egy kedves rokon, hogy inkognitóját megőrizzem, mondjuk Karcsi bácsinak nevezem el.

Vidéken lakik, egy régi parasztházban, amelyet belső kialakítása miatt bárkinek tudnék ajánlani, aki egy ’70-es, ’80-as években játszódó filmet akarna forgatni, hiszen nem kellene a díszletre és a rendezésre túl sok pénzt áldozni. Karcsi bácsi és családja bizonyosan valamiféle újfajta, zöld- és egyben munkáspárti művészeti ág fanatikusa, hiszen falaikat puszta OSB lapok borítják, belül tartózkodva csak a különböző kellékekből, mint pl. falióra, ruhaakasztó, stb., jövünk rá, hogy tulajdonképpen nem Godzilla kutyájának a házában vagyunk. A lakban, mint említettem, minden a retró vonulatot képviseli, piros-fehér műanyag falióra, régi, lila szódásszifon, világoszöld-fehér szekrénysor, és persze demizsonok sokasága. A demizsonok tartalma természetesen a forgóbbnál is forgóbb eszközök körébe tartozik, ha másból nem, hát Karcsi bácsi orrszerkezetéből nagyfokú bizonyossággal következtethetünk erre. Hogy milyen is lenne ez? Mintha a Sziklás-hegység legcsipkézettebb vonulatából kivágnánk egy darabot, kölcsönöznénk neki némi érett cseresznyeszínt, és az egészre lila színben csordogáló kis patakokat festenénk. Karcsi bácsi a cseresznyeszín megfelelő és folyamatos biztosítása érdekében szőlőt művel kertjében és természetesen némi alkohol tartalmú végterméket gyárt belőle. Volt alkalmam ezt a bornak készülő és színében arra valóban hasonlító itókát megkóstolni, íze leginkább a Faterom magnóorsójára emlékeztetett, amit gyerekkoromban sokszor intenzíven rágogattam. Persze, a bor önmagában nem elég a szaglószerv tartós és intenzív karbantartására, ezért Karcsi bácsi pálinkafőzéssel is szokott próbálkozni. Ezen a téren az öreg a szélsőségek híve, van, hogy olyan főzetet készít, aminek ha az 1:50-hez higított verziójával lepermeteznénk egy nagyvárost, annak helyén a sötétszürke köd feloszlása után csak üszkös romokat és krátereket találnánk. (Állítólag a Tunguzka-eseményeket is Karcsi bácsi egyik pálinkásüvege idézte elő, ami véletlenül leesett a polcról.) Ezek után az öreg persze visszafogta magát és gyengébb szilvapálinkát főzött, de ezúttal is sikerült olyannyira túl (vagyis inkább alul) lőni a célon, hogy a fokmérő nem reagált a pálinka erejére, ami valahogy felvette a forrásul szolgáló szilva színvilágát.

Karcsi bácsi a szakácsművészetben is nagyon otthon van, egyszer vendégségben voltunk nála, és valakinek feltűnt, hogy az addigi gyakorlattól eltérően semmiféle szőrös, négylábú illető nem őrzi a házukat. Nem lévén különösebb téma, megkérdeztük, hogy mi történt a kutyájával. Aztán elmesélte, hogy egy szép napon belőtte a Hókuszpók frizuráját és kibillegett az erdőszélre – Törpök híján – némi gombát szedni. A leszedett terményből aznap össze is rittyentett egy jó kis gombapörköltet, amiből a család nem evett csak ő, és a kutyája. A házőrző – könnyen lehet, hogy a remek ebéd hatására – átköltözött az örök vadászmezőkre, Karcsi bácsi pedig… elmondása szerint egy fél napig gyomorfájással küszködött utána. Ekkor tanácsoltam neki, hogy vannak szakértők, akikkel meg lehet nézetni a vadon szedett gombát, ő viszont így reflektált: „De hát értek én hozzá!”.
A helyiek egyébként úgy tudják, aznap egy hollywoodi híresség, bizonyos Chuck Norris vendégeskedett Karcsi bácsinál, aki három üveg Erős Pistát is betolt a frissen elkészült gombapörkölthöz és mindezt a már említett, erős verziójú pálinkával öblítette le, majd délutáni futóedzését befejezve hazáig sprintelt. Azóta sem tisztázott, hogy a kutya a gombapörköltet nem bírta, vagy csak rá talált morogni a ház vendégére…

Karcsi bácsi egyébként híresen vendégszerető ember, vagyis, ha pontosan akarunk fogalmazni, leginkább vendégségszeretőnek titulálnánk. Ha olyanja van, gondol egyet és elmegy látogatóba egy rokonhoz, a szerencsés kiválasztottat pedig az a megtiszteltetés éri, hogy akár három napig is gondoskodhat Karcsi bácsi és famíliájának a jólétéről. Miután a frigó teljes tartalmát és a fél spájzot eltüntették, illetve – a vendéglátó rokon kontójára – a közeli bolt összes alkoholkészletét legurították, némi piszkos ágyneműt hátrahagyva hazafelé veszik útjukat. A viszontlátás persze mindig kicsit kurtábbra szokott sikerülni, nem tudni, hogy Karcsi bácsiéknál valóban bevett szokás-e már délután fél hatkor lefeküdni, vagy csak akkor álmosodnak el ilyen korán, ha az adott rokon visszaadja nekik a megtisztelő látogatást, de az biztos, hogy az öregéknél már RPG-vel lövik a pizsamát, mikor Napunk odakinn még javában a munkaidejét tölti. Karcsi bácsiéknál az ember nem szívesen fogyaszt semmit, a gombapörkölt mindenkiben erős emléket hagyott, csak úgy, mint a savanyú főtt krumpli, amit egyszer volt alkalmuk felszolgálni. A már említett borát szívesen méri a vendégeknek, de a takarékoskodás és persze az egészségükért való aggodalom miatt csupán komplett baktériumtenyészetekkel felérő kávéspoharakban méri az itókát.

Karcsi bácsi a családi ünnepekre is maximális lelkesedéssel szokott készülni, unokahúga ballagására például egy aranylánccal állított be, amiről néhány nap elteltével kiderült, hogy köze lehet Jézushoz, hiszen a víz színén is képes fenn maradni. Na, ennyire azért nem volt meleg a helyzet, de az aranylánc annyira volt igazi, mint Mickey Hargitay 1960-as Herkules filmjében a legyőzött sárkány.

 

Karcsii bácsi nevében is jó étvágyat kívánok mindenkinek egy kis gombapörkölthöz!