Több filmben, regényben, alkotásban dolgozták már fel azt a régebben mindennapi, manapság talán eltűnőben levő, főleg vidéki jelenséget, ahol a férj mindent megtesz, hogy a házsártos asszony tudtán kívül némi alkohollal kezelgethesse a torkát, a feleség pedig persze állandóan az ura nyomában van és sok esetben Columbo felügyelő nélkül is rájön a furfangra. Ennek pedig enyhébb esetben csak kiabálás, durvább esetben akár sodrófadobálás is lehet a következménye. A fenyítés pedig egész szélsőséges eredményeket is hozhat, a távoli rokonságban volt például egy hasonló házaspár, ott a férj mondjuk nem ivott, hanem dohányzott, a felesége erős tiltása ellenére. De annyira félt az asszonytól, hogy a legenda szerint még annak halála után is csak stikában mert rágyújtani a ház udvarán.
 
Mai alanyunk Misi bácsi, akinek hasonló megpróbáltatásokat kell átélni a mindennapjai során. Misi bácsi már nyugdíjas, ahogyan – nem éppen nagy szerencséjére – a felesége is, és hát az alkoholt nem éppen a lefolyóba szereti öntözgetni. Vagyis lehet, hogy oda szeretné, csak a torka valahogy mindig az útját állja. Misi bácsi nem egy válogatós típus, jöhet a több ezer forintos Whiskey-től a szőlővel még köszönőviszonyban sem levő bornak látszó itókáig akármi, ő nem húzza az orrát, nem finnyáskodik, hanem úgy táplálja magába a cuccot, hogy a nap végére az ember nem csak Celsius, hanem maligánfokban is mérhető lesz. Egy alkalommal, mikor kórházba készülődött, és éppen egy adatlapot töltött ki, a felesége Misi bácsi minden nap szedett gyógyszereinél majdnem a pálinkát is feltüntette.
 
A Misi bácsival kapcsolatos esettanulmányok három helyzetet tárnak fel: nincs otthon az Asszony, az Asszony elmegy 1-2 órára otthonról, vagy pedig az Asszony teljes egészében otthon tartózkodik.
 
Az első eset a legegyszerűbb és leginkább megnyugtató, hiszen nincs ellenőri szervezet, így a házon belül nagyjából liberálisan lehet piálni és persze összejárni a szomszédokkal. Misi bácsi egy átlagos napja ilyenkor a következőképp zajlik.
Felébred, megiszik egy pálinkát, megmosakszik, iszik még egy pálinkát, majd valamit falatozik és kimegy az utcára, hogy tudatosítsa a hasonszőrű szomszéd kollégákban, hogy ő bizony otthon van és akcióra kész. Hamarosan meg is jelenik az első delikvens, akivel valamilyen jelentős eseményre (szép az idő, süt a nap, ma rántottát reggeliztem) megisznak egy pálinkát és egy pohár bort, beszélgetnek egy pár percet, aztán mindenki megy a dolgára. Ezt követően Misi bácsi felcsap díszlettervezőnek és elkezdi kialakítani az aznapi munkavégzésének a színpadát, hogy mire az Asszony hazaér, lássa, hogy ő bizony nem a hangyák számolásával töltötte a napját. Levág néhány ágat a fáról, szépen elhelyezgeti azokat… aztán felszalad a szomszédhoz, nyilván valami hasznos tanácsot kérni a munkájával kapcsolatban. Biztos, hogy óriási tapasztalat-, és eszmecsere folyik egy ilyen megbeszélésen, hiszen mozgása alapján Misi bácsi hazafelé már rendszeresen az Eötvös-ingával próbál azonosulni. Na, vissza a fához, félrehúz 1-2 ágat, kicsit elgondolkodik a dolgokon… aztán, mint aki megfejtette a gordiuszi csomót, beszalad az utca közepére és int a szomszédnak, hogy ugorjon át egy kicsit, nyilván nem minden részletre emlékszik az előbb megbeszéltekből. A szomszédra persze nem kell sokat várni, az ember az állig felfegyverzett komplett francia idegenlégiót sejti mögötte, mikor meglátja, milyen szinten siet lefelé az utcán. Újabb eszmecsere következik, kis itókával kísérve, hiszen, ha Rimbaud költészetéhez kellett némi abszint, akkor a ház körüli munkákat sem árt némi borral és pálinkával megtámogatni. Hm, lassan megjön az Asszony, valamit még fel kellene mutatni… Ez az! Misi bácsi fogja a szatyrát és elindul a boltba, hiszen a felesége tegnap felhívta rá a figyelmét, hogy elfogyott otthon a szörp. A boltot Misi bácsiék házától két útvonalat követve célszerű megközelíteni. Az egyik út rövidebb valamivel, de rosszabb minőségű, a másik kicsivel hosszabb, de ki van kövezve. Gyalog persze mindegy, vagy mégsem? Nem hát, hiszen a kevésbé rövid szakaszon haladva útba ejthető egy olyan épület, ahol egészen véletlenül alkohol tartalmú italokat árulnak. A bolt egyébként, akármelyik útvonalon haladva, sorban állással, mindennel együtt kb. fél óra alatt megjárható. Nos, Misi bácsi odafele a rövidebb utat követi, hazafele viszont már a hosszabb kifutópályán látszik barangolni, és – az előbbi kis épület belülről való tanulmányozása után – kb. egy óra alatt sikerül hazaérnie. Nem sokkal később pedig már az Asszony is betoppan, addigra a díszletek a helyén vannak, Misi bácsi pedig elmondja, milyen sokat dolgozott a nap ezelőtti részében és lefekszik, hogy kipihenje ezeket a fáradalmakat. Az Asszony persze rutinosan és behatóan megvizsgálja a Misi bácsi által elvégzett munka végeredményét, az öreg pedig ilyenkor általában az „Ezt sem csináltad meg, azt sem csináltad meg…” mondatokkal kénytelen szembesülni.
 
Ha az Asszony elmegy valahova, akkor kb. ugyanez a menetrend lép érvénybe, csak az ingajáratot expresszesíteni kell. Ilyenkor csak egy short term eszmecserére van idő a szomszéddal, vagy a boltba menet magát a boltot nem is ejtjük útba, csak azt az útszakasz felénél elhelyezkedő kis épületet.
 
A legnehezebb eset természetesen, mikor az Asszony is otthon tartózkodik. Ilyenkor Misi bácsi kénytelen gerilla módszerekhez folyamodni, és a legkülönbözőbb módon álcázni a minél több helyre pozícionált italos palackokat. Így jut egy borosüveg a kutya-, és a csirkeeledel mellé, egy a régi, 12 éve használaton kívüli gumicsizmába, a pincébe, a Nagymama régi festménye mögé, a gépzsíros dobozba, stb.. Misi bácsi azonban, úgy fest, ilyen szempontból nem a legjobb párt választotta magának, hiszen a felesége valami veleszületett, különleges profilozó képességet használva mindig kikörvonalazza magában a pia potenciális rejtekhelyét és a szimata kb. annyira szokott tévedni, mint Paul-é, a polipé. Misi bácsi tehát az esetek többségében kénytelen felesége szitokáradata közepette nagyokat sóhajtva végignézni, ahogy félüvegnyi innivalói a lefolyón keresztül a csatornapatkányok poharaiban kötnek ki. Az Asszony persze sok esetben nem csak a bizonyítékot találja meg, hanem tettenérést követ el. Egy alkalommal például Misi bácsi, mikor nagyon megszomjazott, úgy döntött, hogy a pincelejáró aljában húzza meg a borosüveget, mivel úgy sejtette, itt még az amerikai hadsereg Aliens radarja sem tudja őt bemérni. Ez a feltételezése egy pillanat alatt köddé vált, mikor – pont két jóízű korty között – meghallott egy ismerős hangot, ami – nem éppen a legbarátságosabb hangszínbe öltöztetve - azt mondta neki: „Jó munkát!”. A radarral lehet, hogy számolt ugyanis, de arról a sokkal veszélyesebb és érzékenyebb szenzorról elfeledkezett, aki véletlenül éppen a pincelejáró feletti kis virágoskertet művelgette…
 
Röviden és tömören ez lenne hát Misi bácsi mindennapos küzdelme a torokedzésért, aki látott, hallott már hasonlókat, ossza meg velünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapiember.blog.hu/api/trackback/id/tr112948538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása