A sperma, mint női nemi szerv

2011.06.21. 08:30

Augusztus vége felé járunk, az átlagosnál egy kicsit hidegebb napon, a hőmérő kb. a 15-20 fokot ostromolja, természetesen Celsiusban és a pozitív tartományban. A strandfürdő műszakváltást váró délelőttös személyzetének tekintete egyöntetűen egy ponchót és cowboy kalapot viselő, szája szegletében cigarettát morzsolgató alakon téved meg, aki lassan baktatva gázol át a prérin… Nem, mégsem, ez nem az a történet, de szerintem még egy ilyen figura sem keltene akkora feltűnést, mint a maga kézzelfogható valóságában Franci, aki az egyik katalógusáruház kb. 15 évvel azelőtti kínálatából ismert, alaposan kibélelt pilóta bőrdzsekijében és lazán félrecsapott svájci sapkájában szeli át a strandfürdő pázsitját. Szerencse, hogy egy legendárium sem szólt a strand területén lezuhant második világháborús bombázókról, hiszen augusztusban, ebben a kabátban inkább nézték volna szegény Francit egy pilóta kísértetének, mint épeszű, hús-vér embernek.
 
Franci jól bevált szokása volt, hogy biciklivel járt dolgozni, ami egészségügyi és környezetkímélési szempontból abszolút dicséretes. Azt azonban zárójelben meg kell jegyezni, hogy a szemlélők nagy része némileg furcsán nézett, mikor ez a meglehetősen ősz, amúgy is nagyon hajafogyott, pók hasú, 50 és 60 év közötti figura a mellkasáig felhúzott nadrágjában, kék abroncsos, vázán és kormányán még a tépőzáras védőket is viselő, színes küllőtisztító műanyagokkal felruházott BMX biciklijével végigrepesztett az utcán. Franci valószínűleg nagyon vágyott egy Hell’s Angels tagságra, ugyanis a BMX ülése fél centit sem volt felemelve, az öreg tehát úgy feküdt a bringán, mint Peter Fonda a chopperén, az Easy Rider című filmben.
 
Hősünk, hogy finomak legyünk, az élet nem minden terén rendelkezett megfelelő tájékozottsággal. Egy szép napon Franci meglátta az egyik úszómester fürdőnadrágját, amit egy hatalmas Speedo felirat díszített. Hogy csak nem látta jól a feliratot, vagy egyszerűen felületesen olvasta el, nem tudni, mindenesetre Franci odasündörgött a kollégához, és a következő kérdést tette fel neki: „Te Pistikém, mi ez a felirat a nadrágodon? Sperma?”. A kolléga elmondta neki, hogy valójában mit mutat a felirat, majd visszakérdezett: „Te Franci, tudod egyáltalán, mi az a sperma?”. Hősünk elgondolkodott a kérdésen, erősen kutakodott az emlékeiben, és – a közönség, a felező, illetve a telefonos segítség híján - a végén összerakott egy általa kb. elfogadhatónak tartott választ. „Hááát… Az valami nő nemi szerv, nem?”. Igen, és nyomokban mogyorót is tartalmazhat... Franci remélhetőleg nem látta a Terminátor című filmet, mert a végén kiderülne, hogy Arnold Schwarzenegger egy kibernetikus orgazmus formájában tért vissza a jövőből, hogy egymás karjaiba kergesse Sarah Connort és Kyle Reese-t, akik aztán összehozzák a szakszervezeti vezetőt, aki a végén felmondásra készteti Schwarzi főnökét.
 
Eddig nem említettem a fontos tényt, hogy Franci voltaképpen mit is dolgozott a fürdőben. Nos, ő munkaköre szerint kabinos volt, a pénztárnál megváltott jegyek leadása után kulcsot adott a szekrényre vágyó fürdőzőknek, őrizte és a látogatás végével visszavette ezeket. Néhány, munkáért és adófizetésért nem igazán, segélyekért viszont annál inkább sorban álló illető, aki nem annyira fürödni, hanem némi kiegészítő jövedelemhez jutni érkezett a strandra, rövid idő alatt kifigyelte Hősünk egyszerűségét, aki pedig sajnos ügyesen asszisztált is a tevékenységükhöz. Így esett meg többször is, hogy a szóban forgó, nem feleslegesen született illetők sajnos elfelejtették, hányas szekrénybe is pakolták a cókmókjaikat, és több másikat is kinyittattak Francival, azaz egész pontosan csak elkérték tőle a kulcsokat, amiket ő olyan készségesen adott át nekik, mint ahogy Robert E. Lee tábornok átnyújtotta a fegyvereit Ulysses Grant tábornoknak. A tévesen kinyitott szekrényekben rejtőző értékek természetesen vagy a szublimáció áldozatai lettek, vagy a saját lábukon távozva, önszántukból tartottak az említett elemekkel.
 
Főszereplőnk egyébiránt nagyon komolyan vette a feladatát, az őrhelyét, a kabinos széket, például soha nem hagyta el, azaz majdnem soha, hiszen egyszer őt is sikerült felugrasztani a megszokott helyzetéből. Egy zsúfolt hétvégi napon a hangosbemondóból a következő szöveg hangzott el: „Kovács Ferencnét várják a bejáratnál! Kovács Ferencnét várják a bejáratnál!”. Franci egy Sebastian Vettelt megszégyenítő rajtreflexszel ugrott fel ülő helyzetéből és Speedy Gonzaleskét kezdett rongyolni a fürdő bejárata felé. Kb. 15 méter futás után aztán hirtelen észbe kapott, és a következő kommentárral fékezte le magát: „Ja… Engem nem is úgy hívnak!”.
 
Franci barátunkat a fürdő egyik legmagasabb rangú pletykafészkeként tartották számon, ha valamit egyszer ő megtudott, azt két nap múlva már garantáltan valamelyik napilap hasábjaiban lehetett olvasni. Persze, ez némileg túlzás, de, mint ahogy a következő sztoriból láthatjuk majd, annyira mégsem áll messze a valóságtól.
Egy szép napon öltönyös, nyakkendős ellenőrök érkeztek a strandfürdő területére, akik természetesen a megfelelő és előírás szerinti működést voltak hivatottak felülvizsgálni. Franci, akinek tehetsége alapján a CSEKÁ-ban lett volna a helye, persze kifigyelte a Men in Black-et, és azonnal érdeklődni kezdett a kilétük iránt. A megkérdezett úszómester kapott az alkalmon és a következő sztorit vetítette Franci elé: „Hát, elmondom, de ígérd meg, hogy senkinek nem adod tovább, mert nagyon titkos az ügy! Szóval, ezek civil ruhás nyomozók voltak, ugyanis valamelyik nap találtak 5 kiló kábítószert az egyik medence mögötti bozótban! De tényleg ne mondd el senkinek!”. Franci természetesen megesküdött, hogy csendben marad, az úszómester azonban pár másodperc után már hallotta hősünk hangját, amint odaszól valakinek: „Terikém, Terikém, gyere csak gyorsan egy kicsit!”. A kábítószeres történet pár nap leforgása alatt néhány városvezető hallójárataiba jutott, akik felelősségre vonták a létesítményvezetőt, hogy mi volt ez, és miért nem értesítette őket erről senki. Ezt követően pedig hamarosan az úszómesternek volt egy nem túl barátságos beszélgetése a fürdő vezetőjével, aki megkérte, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen jellegű fantáziálástól.
 
Abban talán megegyezhetünk, hogy Franci sem egy mindennapi figura, de, hogy átlag alatti, vagy feletti, ezt mindenki ítélje meg maga!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapiember.blog.hu/api/trackback/id/tr712992266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása