A takarékos kocsmáros

Címkék: pálinka bor kocsma pohár feles

2011.07.07. 09:31

Néhány évvel ezelőtt, egy koncert előtt betévedtünk egy nem éppen elsőosztályú ivóba, ahol az egyik srác két deciliter bort rendelt. Ez már önmagában véve is bátor tettnek számított, hiszen a hely nem éppen elegáns mivoltából és az ott iszogató Keith Richards klónok pultot súroló arcszerkezetéből arra lehetett következtetni, hogy nem éppen a hagyományos eljárással készült borral fogják feltölteni a poharát. A nedűnél aztán még érdekesebb látványt nyújtott a pohár, amibe az italt kapta. Íme!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy a képen látható, maga a pohár 3 deciliter űrtartalmú, a kocsma személyzete viszont rendkívüli művészi érzékről árulkodó üvegfestési technikával megjelölte, hogy a poharat meddig kell tölteni, ha csupán két deciliter mennyiségű folyadékot akarunk tölteni bele. Így, ha valaki csupán két deciliter bort, vagy sört kérne (alkoholmentes ital ebben az ivóban feltehetőleg kb. annyi fogy, mint Szibériában rövidnadrág), a csaposnak nem kell azzal foglalkozni, hogy hosszú másodpercekig a poharakat méregesse, egyszerűen leemel egyet a polcon helyet foglaló, a kocsma összes eddigi vendégének az ujjlenyomatát őrző szabványkészletből és csak a felrajzolt jelig tölti a kért itallal. Egy ilyen jellegű üzlet portfóliójában általában a következő mértékek szerepelnek: fél deci, két deci, három deci, illetve öt deci, azaz korsó. Nos, a két és három decit a pohár tanúsága szerint egy füst alatt letudják, de ugyanez igaz vajon a másik két léptékre is? Vajon a sörös korsó aljára is oda lehet hasonló picassoi stílusban biggyesztve, hogy 0,05 liter? Ezt nem sikerült megfigyelni, mindenesetre megnézném a "Szeretlek Rózsi" kézfejtetoválással elátott tintahalak boldog arcát, mikor egy fél pálinkát kérnek és a megszokott háromujjas pohár helyett a kocsmáros eléjük csúsztat egy szép, nagy korsót...

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapiember.blog.hu/api/trackback/id/tr213046478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása