A mai anyagban egyszerre két hétköznapi, de nem mindennapi csodabogár néhány cselekedetét igyekszem kitárgyalni, akik ráadásul kollégák voltak, de igazából annyi közös volt bennük, mint Marilyn Monroe-ban és Monica Lewinsky-ben (vagyis azonos cégnek dolgoztak).

 

Adjunk kicsit az udvariasságra és engedjük előre az idősebbet, aki ebben a cikkben a Laci bácsi névre hallgat. A július-augusztusi kánikulai csúcsokban a hétköznapi ember általában úgy vágyik hosszabb öltözetet viselésére, mint egy adóhatóságtól kapott borítékra. Laci bácsira ez természetesen nem volt igaz, ő a közel negyven fokos negatív zimankóban is kabátot, hosszú nadrágot, hovatovább, a kávéfüggő Surda által divatba hozott sapkát viselt. Képzeljük magunkat a nagyáruházak biztonsági őreinek a helyébe, akik a polcok között meglátják a rettenetes hőségben is hosszú, fekete ruhákban, orkános kabátban masírozó alakot. Mi lehet ilyenkor a bolt készleteit felügyelő alkalmazottak első sejtelme? Hát persze, vagy némileg borult elmét feltételeznek, vagy úgy gondolják, az illető a kabátja alatt térítésmentesen akar némi portékát hazacsempészni. Több alkalommal előfordult hát, hogy Laci bácsi kénytelen volt elkísérni a biztonsági őröket egy hátsó szobába, ahol aztán ők is meggyőződhettek róla, hogy a furcsa alak semmi törvénybe ütközőt nem csinál, mindössze egy két lábon járó szaunaként érzi jól magát.

Laci bácsi egyébként habitusában és szokásaiban meglehetősen hasonlított Columbo hadnagy figurájára. Ő is szivarozott, régi autót vezetett, illetve kb. annyira volt kapkodó idegbeteg, mint az említett karakter, Luca Brasi előbb látta volna a mennyország kapuját, mint Laci bácsi egy gumiszobát. Ez a hevessége vezetés közben is megmaradt, a legenda szerint, mikor először próbálta az öreg Wartburgja helyett vásárolt Suzukit, annyira taposta az új verda gázpedálját, hogy pillanatok alatt több kilométernyi követője lett a főúton és valószínűleg legalább annyiszor emlegették a felmenőit, mint az aktuális miniszterelnökét.

Emberünk, minden mulatságos tulajdonsága mellett, egy roppant intelligens ember volt, rengeteg keresztrejtvényfejtő versenyen léphetett fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Beszélgetni is roppant mód szeretett, olykor-olykor viszont nagyon bele tudott feledkezni a mondandójába. Egy alkalommal például a műszakban éppen általa leváltott kollégájának kezdett valamit kifejteni, és úgy belemelegedett a témába, hogy a munkatárs az egy kilométerrel arrébb levő öltöző előtt kérdezte meg, hogy neki egész véletlenül nem éppen a gyárban, munkában lenne-e a helye.

Az öreg ma már állítólag nyugdíjas napjait tölti, innen is kellemes keresztrejtvényfejtést és horgászatot kívánok neki!

 

A mai duó másik tagja, Gáborka, kicsit másként érdekes figura, mint Laci bátyánk, ha az öreget Columbo hadnagyhoz, akkor mostani alanyunkat leginkább Forrest Gumphoz hasonlíthatjuk. Persze, ő nem járta meg Vietnamot, nem nyert ping-pong bajnokságot, de futni legalább annyira szeret, mint a Tom Hanks által megformált karakter. Egy időben munkába is futva járt (egyik városból a másikba), az erőnléte tehát rendben van, csak sokak szerint a technikája furcsa, az általa alakított művelet sokkal inkább tűnik ugróiskolának, mint szabályos futásnak.

Gáborka a térlátással és az ok-okozati összefüggésekkel komolyan hadilábon áll, legalábbis az a történet, amely közte és egy csatornafedél között realizálódott, erről árulkodik nekünk. Hősünknek egy nap kiadtak egy feladatot, amelyet a gyár egyik csatornájánál kellett végrehajtania. Gáborka megfontolt léptekkel megközelítette a csatornafedelet, egy erős rántással felkapta azt… majd, mint aki jól végezte dolgát, a fedővel a kezében, előre lépett… Ha mindezt Gotham City-ben csinálja, a Batman valamelyik ellensége biztos azon nyomban kivégzi őt odalenn.

Sokaknak komoly problémákat okozott, mikor a gyárakban elektronikus beléptető rendszert kezdtek alkalmazni, többen például néha elfelejtették lehúzni a kártyájukat, ami bizony csökkentőleg hatott a hó végi fizetésüket tartalmazó boríték vastagságára. Gáborkának ezzel nem volt problémája, sőt, nagy bölcsen rájött, hogy a kártyaolvasó a vékonyabb szöveteket is átviszi, így táskán, kabáton keresztül is csipogtathat. Na, egyik reggel pont ezt tesztelgette, a kártyája a táska alján volt, ő pedig így próbálta leolvastatni a géppel, ami azonban, azon a reggelen, csendben maradt neki. Ilyenkor persze elő kellene venni a kártyát, és úgy lehúzni… De ha Gáborka ezt tette volna, bizonyosan nem kerül fel erre az oldalra, ő tehát mérgében földhöz vágta a táskát és bele is rúgott néhányat. Pechére a pakk az aznapi reggelit is tartalmazta, aminek egy zacskós tej is részét képezte, ez azonban a rugdosás hatására megadta magát és fehér lyukat képezett Gáborka táska-galaxisában, a Tejút pedig az egyik, kisrádió funkciójú bolygót is teljesen beterítette. Hősünk kikapta a kisrádiót és a közeli csapból kiáramló hideg vízsugár alá tartva kezdte el az eszközt a rá ömlött fehérjedús anyagtól megszabadítani… Ezzel egyértelműen eldőlt, hogy Gáborka, legyen akármekkora csodabogár, biztos, hogy nem Nikola Tesla reinkarnációja.

Gáborkának a jelenlegi életviteléről sajnos nincs információm, a legutóbbi, amit hallottam róla, hogy elköltözött. A háza új tulajdonosa állítólag már ott toporgott a megbeszélt reggel 9-es időpontban a cuccaival, mialatt hősünk, aki nem nagyon igyekezett bármit is összepakolni, még békésen nyomta az ágyat…