Talán már a címből kiderül, milyen jellegű írással gazdagodik ma a blog kedves olvasóközönsége. A munka egyik tipikus antihőséről lesz szó, aki nem csak, hogy egyszerű, mint a raklap, hanem még lusta is, de ezek mellett vitathatatlanul okosnak és mindenekfelettinek gondolja magát, olyannyira, hogy ráspoly finomságú modorával mindenkit lehengerel, aki esetleg vitába mer szállni vele.Hősünk egy olyan cégnél töltött be sokáig vezetői beosztást, amely manapság nem éppen jó ajánlólevél, hiszen az említett vállalat úgy dúskál a korrupciós ügyekben, mint a Kacsamesék elején Dagobert bácsi a pénzben, és néhány ex-munkavállalója mostanság többet lát rendőröket, mint napsütést. No, mindegy, emberünknek sikerült ügyesen behízelegni magát egy másik céghez, igaz, nem az életrajzával ment az ottani vezetőhöz, hanem egy „Ugye, emlékszel rám?” mondattal kísért haveri kézfogással. Gyorsan alkottak neki egy pozíciót - úgy, hogy a közvetlen vezetője is csak az első munkanapján találkozott vele - ahonnan még egy kazánháznyi C4-essel sem lehet kirobbantani. Szakmai tudása, stílusa, munkamorálja, szorgalma miatt valószínűleg még egy hadifogolytáborból is kitennék, nem, hogy még fizessenek a teljesítményéért… de hát mire jók a barátok, ha nem a hasonló helyzetek megoldására?
Megérkezik a munkahelyre, elmondása szerint 6-kor, a világ összes időzónája, időszámítása, és órája szerint azonban csak fél órával később. Hamar belekezd a daily rutinba, először is, mélyen és behatóan áttanulmányozza, kielemzi, keresztülelmélkedi az aznapi sportújságot, aztán maga is sportolásba kezd, szörfözik az interneten, körülbelül egész nap. Ezt persze néha megszakítja egy kis munkával is, ami kb. úgy néz ki, hogy kap egy feladatot, ő pedig – hamar belátva, hogy képtelen megoldani – átpasszolja ezt valaki másnak. A szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen, képes olyan időszakok adatait kimutatni, amelyeknek még nincs is vége, az Excel táblákat pedig még a barlangrajzokat alkotó őseink is jobban kezelték nála. Elhatározza, hogy alkot egy táblázatot, beírogatja a számokat, majd arra az elhatározásra jut, hogy ezeket összegezni is kellene. Mit tesz ilyenkor az átlag ember? Egy szumma képlet használatával egyszerűen és gyorsan megoldja a dolgot. Antisztahanov viszont fogja, bekapcsolja az asztali számológépét, és azon adja össze az adatokat! Hogy miért? Nyilván, hogy nehogy a gép hibázzon valamit. Jó, hogy nincs egy abacus az asztalán, gondolom, azt még megbízhatóbbnak tartaná. Ennél is rosszabb eset, mikor ő kap egy táblázatot, amit már valaki megcsinált, mert ilyenkor – az asztali gép heves kalapálásával - leellenőrzi a már összegzett értékeket, hogy vajon megfelelnek-e a valóságnak. Volt már rá példa, hogy nekiállt reklamálni, mert neki nem ezek az adatok jöttek ki, mint amit a program kiszámolt. Fél óra múlva, mikor sikerült meggyőzni, hogy biztos az ő mindentudó ujjacskái ütöttek el valamit, nem a program téved, átfutott rajta még egyszer, majd halkan és duzzogva beismerte a hibát. Persze, nem a sajátját, hanem egy meg nem nevezett valamiét, vagy valakiét.
Modora miatt rendkívüli módon szereti őt mindenki, hiszen soha, egyetlen mondatot nem lehet tőle végig mondani, közbevág, beleszól, belekérdez, ahogy azt a tahótanfolyam feketeöves vizsgáján elvárják. Spigot ezredesnyi testméretét egyébként rendkívüli hangerővel és páratlan arroganciával ellensúlyozza, aki az övétől más véleményen van, általában megkapja tőle az „Ez olllyan hülllye!” jellemzést.
Könnyen elképzelheti mindenki, hogy mai hősünk az erős háttértámogatás miatt nem éppen a minimálbér évenkénti emelkedései miatt rágja le a körmeit, ehhez képest azonban az igényeiből fogorvosra már nem futja, holott meglehetősen leharcolt állapotban levő fogsorára nagyon is ráférne némi generálszerviz. Ezt ő maximum az étkezéskor veheti észre, a környezetében levők azonban egész nap, hiszen a barátunk szájában levő, erősen oszladozó csatatér borzalmas szagokat áraszt, ha hősünk Észak-Koreába születik, biztos nagy karriert fut be, mint vegyi fegyver. Az említett illatok mellé egy kellemetlen szokás is párosul, hiszen emberünk nagyon szeret közvetlenül beszélgetőpartnerei arcába hajolva kommunikálni velük, ez pedig néha már a súlyos testi és lelki sértés határait feszegeti.Barátunk rendkívül tájékozott ember, egy napon például azt állította, hogy az egyik, jól ismert gyorsétterem hamburgere teljesen jó étel, hiszen, idézem: „Abban minden benne van!”. Persze, most mindenki arra gondol, hogy biztosan idézőjelesen mondta, de sajnos nem, ő ezt olyan vérkomolyan gondolta, mint amilyen biztosan más azt állítja a tejről, hogy fehér színe van.
Egy beszélgetés alkalmával valaki azon a véleményen volt, hogy a napjainkban is futó, egyik kereskedelmi TV-n sugározott sorozatban, arányaiban véve, bizony nem sok jó színész van. Hősünk erre felcsattant, és visszakérdezett, hogy miért, ő kiket tart jó színésznek, majd kijelentette, hogy Magyarország legjobb színészei bizony ebben a szappanoperában játszanak. Színházat vélhetően olyan gyakran látogat, mint a Glamis-kastély kísértetei a Loch Ness-i szörnyet.
Mint már korábban említettem, Antisztahanov a méreteiben abszolút Spigot ezredesre hajaz, ami alól természetesen a hasa sem kivétel. Egyszer elhatározta, hogy fogyókúrázik, majd ebédkor meg is mutatta a csodamódszerét: nem eszik a kajához köretet. Ezt még így elfogadhatónak is gondolná az ember, ám ekkor hősünk előhúzott két szelet fehér kenyeret és azt kezdte el fogyasztani a húsos ételhez, hiszen „valamit azért csak kell mellé enni”. Aki kicsit is ért hozzá, sejtheti, barátunk micsoda testsúlycsökkenésbe kezdett ezután, mindenesetre szerintem egy egész update-kommandó nem tudta volna meggyőzni, hogy ez így nem éppen fogyáshoz vezet.
Hétköznapjaink nagyjai sajnos nem csak vicces emberek, ahogy ez a fenti írásból is kitűnik, nem vagyunk bizony híján idegesítő alakoknak, akiknek a dolgait nem mosolygással, hanem némi tenyérvakargatással fogadjuk…
Mai témánk a mindenkori, és megunhatatlan "kedves Mama" műfajból egy gyöngyszem. Természetesen ő sem épp a szokványos fajtából érkezett, sőt akkora egyéniséggel bír, mint ide Rio de Janeiro! Kivételesen a műfaj követőinek jobbik fajtájából származik, egyedi kifejezésmóddal, és a fiához hasonlatos – némileg őrmesteri stílusra hajazó – személyiséggel (ja, hogy ezt örökölni is lehetséges…)Amiért itt helyet kap nem más, mint az egyedi kifejezésmódja egyes vagy akár bizonyos, esetleg hétköznapi dolgokra.
Nemrég kisbaba született a családban. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Anyós meglátogatta a zsírújgyereket, majd aztán élménybeszámolót tartott. Megtudhattuk, hogy "igen jó étvágya van a dednek, szinte már fodros…" Fodros????????? "Bőrszoknyája nőtt?" :-D Nos, ezt a kifejezést az általunk hurkásnak mondott kifejezés helyett használta.
Nyugdíjazása utána szokásává vált, hogy a délután egy részét némi szunyókálással szakítsa meg. Erre egy egészen speciális kifejezést használ: „Hanyatt lököm magam.” Ilyenkor tudjuk, hogy a kedves Mama – kakukkos órákat meghazudtolóan – pontosan egy egész órát, némi orrhangos zenei aláfestéssel csukott szemmel fog eltölteni.
Természetesen a szappanoperák látogatottsága is megnőtt az utóbbi időben… Igazából minden egyes látogatás alkalmával behatóan érdeklődik, hogy nézzük-e azt a sorozatot, amelyet mellesleg éppen munkaidőben adnak, aztán persze minden ellenkezést megelőző rövid ismertetést kapunk laza 5 percben az elmúlt hetek eseményeiből. Majd kitér arra is, hogy milyen szép ruhák vannak a sorozatban (csak ezért nézi), és hogy mindenki mindig milyen komor. Mindezt véresen komolyan, mi pedig szívjuk a szánkat, nehogy kibuggyanjon némi nevetés, ami aztán sértődést indukál, és esetleg bocsánatot kell kérnünk fél dél-Amerikától.
A sok délutáni hanyatt lökés miatt, néhány kiló azért felkúszott a kedves Mamára, így aztán számos ruháját – ahogy ő mondja – kifejlődte. De természetesen van olyan is, ami kicsit szorít, így a legnagyobb probléma az, hogy kiriszálja a bőrét! (Értsük: Kidörzsöli.)
Pár hete egy esküvőn vettünk részt, ahol az egyik rokon kivételesen csinos volt, és rendkívül előnyös sminket sikerült kreálnia. Nos, Anyós a következőféleképpen kommentálta: „Nem tudom, hogy mit csináltak vele, de a bőre nagyon fényes volt, megkenték nagyon…” Mielőtt valaki erre gondolna: nem tart otthon nokiás dobozokat…
A családban, ismerősi körben van néhány igen rossz gyerek. Mivel ő véletlenül sem illetné kritikával ezeket a dedeket, ezért a következőt mondja: „Egészséges, eleven gyerekek.” Kíváncsi lennék, ha a függönyeit letépnék, akkor mit mondana, „Csak a szakítószilárdságot tesztelték”, vagy ekkor már kibukna belőle, hogy „Büdös kölykei!”. Ebben a korban már nem emlékszik az ember mindenre… főleg arra nem hogy hova rak el dolgokat, mert a helyén nincs, vagy egyáltalán hol a helye?? J Nos, az erre vonatkozó szakkifejezés: „Jó helyen van, annyira jó helyen hogy meg sem lehet találni…”. Erről abszolút az egykori nehézsúlyú világbajnok bokszoló, Rocky Marciano juthat eszünkbe, aki úgy elrejtette a pénzét, hogy halála után a családja sehol nem találta, és kénytelenek voltak munka után nézni…
A kedves Mama az otthoni állattenyésztés jeles képviselője. Ennek megfelelően komoly desznyó-teleppel rendelkezik (1 anyakoca, 4-6 kismalacka), és természetesen a szárnyasok száma is majdnem olyan népes, mint Peking városa. Tudni kell, hogy biomalacokat nevel, hiszen mindennap megsétáltatja őket a kertben, sőt, néha még a csibészeltetés is sikerül… A szárnyasokat nem kell pórázon vinni, mennek azok maguktól, főleg a kerítésen kívülre.
A malackákat naponta megtisztogatja, hiszen ahogy mondja: „Az emberek is lecserélik a szaros gatyát minden nap!”. Mit lehet ehhez hozzáfűzni?
Írta: Borstörő
Mai heroikus eposzunk hőse Liza néni, akinek a sztorija sok tanulsággal szolgálhat a lomtalanítás, a vásárlás, az utazás, illetve a történet mesélés szempontjából.
Liza néni családjával egy szép, méretes házban lakik, ami elvileg lakóház funkcióját tölti be, gyakorlatilag pedig raktárként, sőt, régiségboltként is szolgál. Megtalálható itt az erősen korosodó, lábbal hajtható varrógép ugyanúgy, mint a kézzel szőtt, egzotikus nénit ábrázoló, sok molylepke generációt kinevelő falvédő, továbbá bútorok, amelyek a ’70-es, ’80-as, ’90-es évekből köszönnek vissza, használhatatlan kazettás magnók, sőt, még üres, rég lejárt szavatosságú kozmetikumok dobozai is, hiszen ki tudja, egyszer még hátha jók lesznek valamire. Liza néni gyűjtési módszere egyszerű. Amikor egy-egy családtag úgy dönt, ideje selejtezni, és valamit kidobásra ítél, Liza néni Mitch Buchannont megidéző mozdulattal azonnal mentőövet hajít ezekre a tárgyakra, és inkább elraktározza őket saját magához, egészen eltökélt jövőbeni felhasználási szándékkal. Eltelik néhány hónap, Liza néninek pedig pakolás közben feltűnik néhány kacat, amit – mit ad Isten – nemrég pont ő halászott el a kukásautó valószínűleg hiperérzékeny orra elől, vagyis, ha úgy tetszik, ő vett át – kérés ellenére – valamelyik családtagjától megőrzésre. Hősünk ekkor behergeli magát, és kérdőre vonja a família adott tagját, hogy a szóban forgó kacattal mikor szándékozik valamit kezdeni, hiszen ez csupán a helyet foglalja. A ház így, Liza néni hathatós munkájának köszönhetően, gyakorlatilag minden esetben kérődzik a kacatokon, és kétszer emészti meg őket, mielőtt végleg kiköpné magából.
A vásárlás minden hölgy esetén igen sarkalatos kérdés, és ez Liza néninél sincs máshogy, bár, természetesen, Ő ebben is a rendhagyó vonulatot követi. Biztos mindenkinek volt már szerencséje az áruházak által küldözgetett akciós újságokhoz, van, aki alaposan áttanulmányozza őket, van, aki viszont idegenvezetőt játszik velük és egészen az első kukáig kíséri őket. Liza néni az első verzió híve, ő mindig, minden újságot átnéz, megtekinti az akciós termékeket, és összeállít a fejében egy listát azokról a dolgokról, amiket meg kellene vásárolni. Nos, mivel neki nincs autója, sokszor gyermekei vásárolnak neki. Ő elmondja, miket szeretne, ezek között természetesen szerepelnek olyan dolgok, amiket látott az újságokban és olyanok is, amiket nem. Utóbbiakhoz – hiába nem szerepeltek az áruház kiadványaiban - rendszeresen hozzáteszi az instrukciót, hogy „Ha akciós lenne, hozzál kétszer ennyit…”. Valószínűleg úgy gondolja, hogy az áruházak, az erre költött súlyos milliók ellenére, rendszeresen kifelejtenek bizonyos akciós termékeket az amúgy pont az akciós termékeket bemutató újságokból. Az adott vállalkozásoknak mindenesetre nagyon jó lenne, ha mindenki Liza néni fejével gondolkodna, hiszen gondoljunk bele, milyen sokan elmennének hozzájuk olyan árengedmények után vadászni, amik ténylegesen nem is léteznek.A másik érdekes vásárlási szokás a „megnézzük” effektus, ami csak nagyobb volumenű termékek esetén működőképes. Liza néni kitalálja például, hogy akar venni két új széket, majd kap egy fülest valahonnan (talán egy akciós újságból), hogy XY üzletben, ami mellesleg úgy 15-20 km-re van tőle, jó áron vannak székek. Nos, ő fogja magát, szerez egy katalógust, ebből alaposan tanulmányozza a székeket, majd beszervez valakit, aki elviszi őt ebbe az áruházba, hogy „megnézze” az említett tárgyakat. Elautóznak, hősünk személyesen is megtekinti a bútordarabokat, megállapítja, hogy tetszenek neki, majd üres kézzel hazamegy. Otthon kb. két perc alatt meghozza a határozatot, hogy a székeket meg kell venni, majd ismét kerít valakit, aki kb. 1-2 nap elteltével visszamegy vele, és ekkor már megveszi, majd haza is hozza a székeket. A „megnézzük” effektust egy emberi viselkedéssel foglalkozó szakember bizonyára ízekre tudná szedni, én úgy gondolom, hogy ez nem más, mint a már amúgy is meghozott döntésnek egy kevésbé szükséges, ám meglehetősen költséges és időigényes alátámasztása.
Aztán itt van az „elutazunk” jelenség, ami szintén Liza néni sajátja. Természetesen, amennyiben az ember mondjuk egy két hetes, rotterdami utazásra készül, az előtte levő hétvégén nem vásárol túl sok romlandó élelmiszert, gondoskodik róla, hogy locsolják a virágait, ürítsék a postaládáját, kitakarít, hiszen sokáig lesz távol, stb. Liza néni több ezer km-re nem, csupán 2-3 száz km-re szokott elutazni, és nem kéthetes, hanem mindössze 2-3 napos időtartamra. Ám erre már kb. egy hónappal indulás előtt felszívja magát és egészen extrém dolgokat kitalál „Úgyis utazunk el…” jelszóval. Nem engedi például, hogy férje két héttel a nagy utazás előtt bográcsban főzzön egy nagyobb adag kaját (ami normál esetben nagyon maximum három nap alatt elfogy), három héttel a gigatúra előtt már nem fogad látogatókat, a házat oda-vissza elölről-hátulról átsuvickolja, és az urának is kiadja, mi mindennek (kb. a fél ház generál felújítása, és a kert olyan állapotba tétele, hogy Szemirámisz is 
megirigyelje) kell kész lenni, mire elutaznak. Willy Fog 80 nap alatt megkerülte a Földet, Liza néni kb. ugyanennyi napot készülődik egy 2-3 napos távollétre. Ugyanezt egyébként kisebb kivitelben is előadja, például, ha másnap reggel 8-ra elmegy orvoshoz, ahonnan maximum 10-kor már otthon is van, úgy köszön el a családtól, mintha Brinkmann Professzorhoz utazna a Schwarzwaldklinikre, egy három hetes gyógykezelésre. Nem tudom, mi lett volna, ha Liza néni valamelyik Apolló-programban is szerepet kap, valószínűleg a Holdra való indulás előtt még Fidel Castrotól is elköszönt volna és előtte egy évvel már egy 80 oldalas szerelmes regénybe sem kezdett volna bele.
megirigyelje) kell kész lenni, mire elutaznak. Willy Fog 80 nap alatt megkerülte a Földet, Liza néni kb. ugyanennyi napot készülődik egy 2-3 napos távollétre. Ugyanezt egyébként kisebb kivitelben is előadja, például, ha másnap reggel 8-ra elmegy orvoshoz, ahonnan maximum 10-kor már otthon is van, úgy köszön el a családtól, mintha Brinkmann Professzorhoz utazna a Schwarzwaldklinikre, egy három hetes gyógykezelésre. Nem tudom, mi lett volna, ha Liza néni valamelyik Apolló-programban is szerepet kap, valószínűleg a Holdra való indulás előtt még Fidel Castrotól is elköszönt volna és előtte egy évvel már egy 80 oldalas szerelmes regénybe sem kezdett volna bele.Aki Liza nénivel hosszabb beszélgetésbe bonyolódik, számítson rá, hogy a diskurzusnak fél óra alatt több mellékága lesz, mint az Amazonas folyónak. Ha hősünk szimplán annyit akar elmesélni, hogy a két házzal arrébb lakó szomszédot látta a boltban kenyeret vásárolni, akkor minimum meg kell hallgatnunk egy sztorit az illető férjéről, testvéréről, annak családjáról, a szembe lakó szomszédról, a házban előtte lakó személyekről, a Liza néni szülővárosában bevett kenyérsütési szokásokról, a bevásárlószatyrokról, illetve mai hősünk szomszédasszonyhoz hasonló sorsú kolléganőjéről is. Ha Liza néni szerepelt volna a Szomszédok című sorozatban, valószínűleg a részek végén elmondott bölcsessége hosszabb lett volna, mint maga az epizód.
Mint láthatjuk, Liza néni is egy mindennapi, de cseppet sem egyszerű eset, de mint azt mondani szoktam, csak egyéniségekről lehet ilyen sztorikat mesélni.
Egy laza délutáni piknik az egyik budapesti autóbusz pályaudvarról. A párocska arca kitakarásra került, a lényeg úgyis a kép többi részén található. Úgy látszik, van, aki még nem tudta levetkőzni a ’70-es, ’80-as évek papírba csomagolt, otthonról hozott rántott húsos időszakát, mint azt a képen látható párocska példája is jól szemlélteti. A húsok már némileg megkeményedtek, úgy egy éjszakányi hűtőben állás és fél nap utazás után már a 60 éves Mari néni fogszerkezete és állkapcsa rendesen végigbokszolná a 12 menetet az étekkel, amin a kétnapos, szalvétába csomagolt, itt-ott már szivacsos kenyér nem sokat segít, a műanyag dobozban úszkáló kovászos uborka viszont talán ad némi könnyebbséget. A képen látható pár azonban inkább a fiatalabb kaszthoz tartozik, a hölggyel – nekünk jobb oldalon – szemben nem sok kifogást emelhetünk, az úr viszont kicsit jobban összeszedhetné magát. Hogy a haspóló direkt van-e, vagy egyszerűen egy, a mosószerrel többször és sokat keringőző darabról van szó, csupán találgatás tárgya lehet. Az öltözék igazán durva része a farmerhoz, illetve sötét zoknihoz felvett és ezzel a kicsit nőies lábkeresztezéssel megbolondított szürke fürdős pacsker. Nekem az az érzésem, ha látom, hogy Mátyás, a házimanó egyik követőjét tisztelhetjük az illetőben.
Adva vagyon egy jóképű embör, akinek különös ismertető jele, hogy valahogy mindig mindent túlgondol, vagy éppen a végletekig leegyszerűsít, és persze jó kis kiképző- őrmesteri tulajdonságai dominálnak ilyenkor.Már gyerekként is megmutatkozott kivételes tehetsége. Egy nap az unokatesóval úgy gondolták, hogy a szénásban keresnek menedéket pirotechnikai élményeik gyarapítására. Egy kicsit nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy azt ők elképzelték… Szóval a széna lángra kapott, amit még eleinte próbáltak oltogatni, de a végén csúcsot javítottak segítség-futásból. Négy család szalmája veszett oda, a nagypapa kitagadta őket a családból… Azóta ez az aranytökűek vesszőfutása néven vonult be a családi legendáriumba és mily' meglepő... egyikőjük sem választotta a tűzoltó hivatást. Bár szó mi szó, itt még csak a fejlődés igen minimális szakaszában tartott, tehát a fent leírt jellemzők a későbbiek során kerültek felszínre nála.
Ahogy aztán cseperedett, növekedett, persze a lányok is megkapták a megfelelő figyelmet. Több rövidebb-hosszabb kapcsolat után, végül Répatársnak nevezett nőszemélyt követően, egy hasonlóan erős egyéniséggel rendelkező hölgyet vett feleségül.
Nos, hősünk soha nem esik kétségbe, hangja nem akad el, nincs olyan helyzet ahol ne cselekedne látszólag helyesen. Hát a lánykérés még neki is gondot okozott, a következőképpen zajlott: Na, figyi, hát tudod, igen? Persze fantasztikus szókincse máskor is megvillant, például, amikor baráti társaságban a kikötőt akarta nevén nevezni, de nem jutott eszébe az Istennek se, hogy kikötő. Nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy az egy hajómegfogó.
Parancsolós vénája szinte minden területen megmutatkozik. Például családi összmunka: betonozás. Jó érzékkel felismeri, a módszertan lényegét, a hozzá szükséges dolgokat, majd aztán néhány parancs kiosztása után – minimális munkavégzést követően – egy mondvacsinált egészségügyi problémára hivatkozva ott hagyja a tett helyszínét. Nem vicc, tényleg. Majd aztán hetekig meséli, hogy ő mennyit segített, mennyire odatette magát, és neki köszönheti a család, hogy felismerte, hogy a betonozáshoz sóderre is szükség van…
Na és ha már egészség… alanyunk nagyon komoly hipochondriával rendelkezik… Igazából nem telik el úgy nap, hogy valamije ne fájna. Kislábujjtól kezdve, a szemöldökig minden volt már. Kétszer is. Ez persze nem titkoltan figyelemfelkeltés nála, mert szereti, ha foglalkoznak vele. Nincs olyan baráti összejövetel, ahol ne kapná meg a megfelelő figyelmet… gondoskodik róla.
De a legfigyelemreméltóbb tulajdonsága mégis a folyamatos becézgetés. Gyakorlatilag mindenkinek ad valamilyen nagyon érdekes nevet, mint például: csöcspuffancs, csokinyuszi, anuta, sügér stb. Általában meghökkenéssel veszi tudomásul a becézett a dolgot, de mivel alanyunk erőszakos természete nem tűr ellentmondást, így egy laza nyeléssel ugranak át az újdonsült keresztapa elnevezésén.
Meg kell még említenünk feltérképező tulajdonságát. Főként rokonoknál, de előfordult már baráti társaságban is, vendégeskedés alkalmával felfedezi a lakást, érts ez alatt, áttekinti a polcok tartalmát, a falakon lévő képeket, a műszaki berendezéseket. Majd azt a viszontlátás öröme után ismét…. Megjegyzi az egyes tárgyak helyét, rákérdez egy-egy képre, a műszaki tárgyak állapotát elemzi…
Szóval igazából nem egy különleges, de annál inkább nem mindennapi ember!
Írta: Borstörő
Ho-ho-horgász Montgomery hadseregéből
Címkék: horgász zokni hadsereg gengszter mellény
2011.07.13. 09:49
Újabb olvasói kép, és egy remek példa az emberi kreativitás határtalanságára. Mikor ezt a fotót megláttam, nem tudtam eldönteni, a ruhadarabok viselője komolyan gondolja-e ezt az öltözéket, szimplán nincs ízlése, vagy mostanság vizsgázik kombinatorikából és próbál rájönni, hogy ezeket a matematikai téziseket az egyszerű mindennapok során hogyan tudja hasznosítani. A '30-as évek Amerikáját idéző gengszter stílusú szalmakalapot leginkább a 4-5 üveg sörrel felfegyverkezett, fekete tanyabike-on horgászni induló idősebb korú egyének szokták a fejükbe csapni, a nap káros simogatásának semlegesítése céljából. A fehér póló és a fekete rövidnadrág akár egy testnevelés óra átlagos kiegészítő ruhadarabjai is lehetnének, amennyiben a kötött, zöld mellény nem rondítana bele a képbe. Hősünk a térde alatti régióban pedig a második világháborúban Afrikában harcoló 8. Brit Hadsereg emlékének tiszteleg, legalábbis a térdig felhúzott, lila, rózsaszín, zöld báránykákkal díszített bokazokni és a barna bőr (vagy inkább műbőr) félcipő erre enged következtetni. Hogy az öltözék viselője nő-e, vagy férfi, nem derül ki, én leginkább egy bolgár stílusú, enyhe sötét bajusszal büszkélkedő női arcot tippelnék a kalap alá.
Néhány évvel ezelőtt, egy koncert előtt betévedtünk egy nem éppen elsőosztályú ivóba, ahol az egyik srác két deciliter bort rendelt. Ez már önmagában véve is bátor tettnek számított, hiszen a hely nem éppen elegáns mivoltából és az ott iszogató Keith Richards klónok pultot súroló arcszerkezetéből arra lehetett következtetni, hogy nem éppen a hagyományos eljárással készült borral fogják feltölteni a poharát. A nedűnél aztán még érdekesebb látványt nyújtott a pohár, amibe az italt kapta. Íme!
Ahogy a képen látható, maga a pohár 3 deciliter űrtartalmú, a kocsma személyzete viszont rendkívüli művészi érzékről árulkodó üvegfestési technikával megjelölte, hogy a poharat meddig kell tölteni, ha csupán két deciliter mennyiségű folyadékot akarunk tölteni bele. Így, ha valaki csupán két deciliter bort, vagy sört kérne (alkoholmentes ital ebben az ivóban feltehetőleg kb. annyi fogy, mint Szibériában rövidnadrág), a csaposnak nem kell azzal foglalkozni, hogy hosszú másodpercekig a poharakat méregesse, egyszerűen leemel egyet a polcon helyet foglaló, a kocsma összes eddigi vendégének az ujjlenyomatát őrző szabványkészletből és csak a felrajzolt jelig tölti a kért itallal. Egy ilyen jellegű üzlet portfóliójában általában a következő mértékek szerepelnek: fél deci, két deci, három deci, illetve öt deci, azaz korsó. Nos, a két és három decit a pohár tanúsága szerint egy füst alatt letudják, de ugyanez igaz vajon a másik két léptékre is? Vajon a sörös korsó aljára is oda lehet hasonló picassoi stílusban biggyesztve, hogy 0,05 liter? Ezt nem sikerült megfigyelni, mindenesetre megnézném a "Szeretlek Rózsi" kézfejtetoválással elátott tintahalak boldog arcát, mikor egy fél pálinkát kérnek és a megszokott háromujjas pohár helyett a kocsmáros eléjük csúsztat egy szép, nagy korsót...
A tegnapi napon találkoztam a következő jelenséggel, amit volt szerencsém lefotózni.
A lényeg, azt hiszem, remekül látszik. A zokni-szandál kombináció még hagyján, sőt, ha úgy vesszük, emberünk még ennek egy enyhébb verzióját vetette be, hiszen nem az NDK-s hagyományokra épülő, fehér, teniszütős zoknival vette fel a lábbelit, hanem egy sötét párat húzott a lábára. Az igazi különlegesség az olívzöld munkásnadrág legalján díszeleg, hiszen, mint látható, emberünk a nadrág szárait egy-egy kék színű, műanyag ruhacsipesszel fogta össze! Na, erre vajon mi lehet a magyarázat?
1. Emberünk nagyon sietett, csak lekapta a ruhaszárítóról a kőműves pantallót és nem vette észre, hogy a két csipesz a ruhadarab szárán maradt.
2. A magyar Batmannel van dolgunk, aki fejjel lefelé lógva alszik, csak ezúttal véletlenül magán felejtette a hálócsipkáit.
3. Az úriember valamelyik vezető divatcég egyik komoly ízlésmérnöke, és éppen a nyakkendőtű mintájára készülő nadrágszártű nevű találmány prototípusát teszteli. Figyelem! Lehet, hogy ideje ruhacsipeszbe fektetni a pénzünket?
A lomtalanítás ezerkecskés kalózai
Címkék: kupac lada bolygó lomtalanítás kalóz lom hollandi
2011.06.30. 12:53
A jelenség biztos mindenki számára ismert, akinek a környékén valaha az életben sor került lomtalanításra. A folyamat általában úgy fest, hogy néhány héttel korábban kiírják a lomok elszállításának pontos dátumát, a lakosság pedig az időpont előtt 2-3 nappal korábban elkezdi kipakolni az utcára az általa már feleslegesnek tartott tárgyakat.És ekkor, az aszfalttenger (nagyon) néhol tükörsima, néhol fodros, néhol pedig kifejezetten hullámos tükrét szelve egy 1200 köbcentis motorral hajtott Bolygó Hollandi töri át a vízpárát, azaz, a benzingőzt, a megcsáklyázható lomtárgyakra vadászva. Kapitánya, a kék melegítőt, sárga pólót és nem éppen polipkarokat tartalmazó borostát viselő Davy Jones a csontig lehúzott oldalablakon könyököl kifele, időként nagyot slukkol olcsó árfekvésű cigarettájából és megfontolt arccal mérlegeli az utcán látható kupacokat. Egy alkalmasnak látszó gyűjtemény előtt megnyomja a féket, az autóban elhelyezkedő matrózok – akik egytől-egyig a közelebbi családhoz tartoznak – hozzávetőlegesen negyed óráig szállnak ki a lélekvesztőből, majd kidobják csáklyáikat és megrohamozzák az értékesnek vélt tárgyakat. A válogatás sokszor hosszú percekig is 
eltart, ezzel kisebb forgalmi dugót okozva az amúgy is egyirányú, és sokszor csak egysávos utcákban, ahol normál esetben kb. 5 percenként jönnek a járművek. Természetesen az is előfordul, hogy a Bolygó Hollandi egy mögötte érkező, hasonszőrű kalózhajónak a továbbhaladását okozza. Ezeknek a járműveknek egyébként egyetlen közös tulajdonsága van (azaz kettő, hiszen általában a legénység is egy kikötőből érkezik), mindegyiknek a nem létező elektronikája azonnal beindítja a fékrendszert, amint az említett kupacokból érzékel egyet. Teljesen mindegy, hogy előtte már 20-30-40-50, ugyanabból a flottából származó dereglye meglátogatta és kipucolta őket, ezek a hajók mindenhol megállnak, a búsás haszon reményében. Nehéz egyébként elképzelni, mekkora nyereséggel járhat ez a portyázás, hiszen ezek az ezerkettes hajók nem éppen az alacsony fogyasztásukról híresek és egy egész települést egyes-kettesben végigpötyögni nem éppen tüzelőanyag takarékos tevékenység. Az óceáni legenda szerint állítólag ezek a kalózok több száz kilométert is hajlandóak hajózni egy-egy lomtalanítás felfedezése érdekében.
eltart, ezzel kisebb forgalmi dugót okozva az amúgy is egyirányú, és sokszor csak egysávos utcákban, ahol normál esetben kb. 5 percenként jönnek a járművek. Természetesen az is előfordul, hogy a Bolygó Hollandi egy mögötte érkező, hasonszőrű kalózhajónak a továbbhaladását okozza. Ezeknek a járműveknek egyébként egyetlen közös tulajdonsága van (azaz kettő, hiszen általában a legénység is egy kikötőből érkezik), mindegyiknek a nem létező elektronikája azonnal beindítja a fékrendszert, amint az említett kupacokból érzékel egyet. Teljesen mindegy, hogy előtte már 20-30-40-50, ugyanabból a flottából származó dereglye meglátogatta és kipucolta őket, ezek a hajók mindenhol megállnak, a búsás haszon reményében. Nehéz egyébként elképzelni, mekkora nyereséggel járhat ez a portyázás, hiszen ezek az ezerkettes hajók nem éppen az alacsony fogyasztásukról híresek és egy egész települést egyes-kettesben végigpötyögni nem éppen tüzelőanyag takarékos tevékenység. Az óceáni legenda szerint állítólag ezek a kalózok több száz kilométert is hajlandóak hajózni egy-egy lomtalanítás felfedezése érdekében.Természetesen, főleg a kertes házas negyedekben, utcákban többször előfordul, hogy a kalózok némileg túltekintenek a lomkupacokon, és szemrevételezik a parton levő házakat is, hogy majd egy későbbi időpontban visszajöjjenek és elvigyenek olyan tárgyakat is, amiket feltételezésük szerint a tulajdonos úgyis nekik adna.
A hajózók mindig nagyon ügyelnek rá, hogy a Királyi Tengeri Szélőrség semmi esetre se tudjon beléjük kötni és esetleg partra vontatni őket, a lélekvesztőjükkel együtt. Egy, az említett hatóságnál dolgozó ismerősöm elmesélte, hogy ezeknél a kalózoknál soha, semmi szabálytalanságot nem lehet találni, a papírok mindig, minden formában rendben vannak, a kötelező tartozékok is hiánytalanul sorakoznak a fedélzeten. Egy alkalommal pl. megállították az egyik kapitányt azzal, hogy az egyik hajólámpa ki van égve. „Neem, az nem lehet, főnök!” – mondta az adott Davy Jones, majd megütögette az említett világítótestet, ami azonnal magához tért.A másik embereket általában ízes beszéddel egyfajta közeli rokonként szólító polgárok járműszerelési technikái egyébként legendásak. Megáll a gépkocsi, mind a heten kiszállnak az ötszemélyes járműből, felnyitják a motorházat, és égő cigarettát tartó kezükkel ennek szélére támaszkodva próbálják a járó motor felett mérlegelni, hogy meg tudják-e oldani a problémát, vagy inkább beüljenek és segítséget kérjenek Grabovsky-tól.
A lomis kalózok mára hozzátartoznak mindennapi életünkhöz, igaz, mára jobban gépesített hadosztályokkal, utánfutós ezerkecskék helyett gyakran platós kis dereglyéken utazva tehermentesítik az utcákat a megunt tárgyaktól. Maga a jelenség, valljuk be, nem kimondottan növeli a lakosság komfortérzetét, de amíg a tevékenység ártatlannak tűnik (sőt, talán kedvez is a lomtalanítást kiíróknak, hiszen a kalózok által hátrahagyott kupacok felszámolása érdekében a normál esetben szükséges teherautó-kapacitásnak így csak kb. a felére van szükség), nehéz vele mit kezdeni.
Tóni, a Hutt
Címkék: sör alkohol kocsma star fröccs wars kémény anyós csillagok kéményseprő jedi korom háborúja szódavíz jabba ivó pöcegödör hutt
2011.06.28. 09:22
A Star Wars rajongók bizonyára tudják, kicsodák a Huttok, aki pedig nem ismeri a legendát, elég, ha egy pillantást vet a mellékelt fotóra, és kb. meg is érti a lényeget. Tóni, a mai hősünk meglehetősen hasonlított a George Lucas által halhatatlanná tett karakterre, de ez persze csak a megjelenésére volt igaz, Tóni ugyanis életében talán még a budapesti vidámpark sárga óriáskerekére sem ült fel, így pláne nem lehetett köze a mindenféle csillagrendszerek különböző, törvényi kereteket felrúgó turpisságaihoz. Nyilván mindenki emlékszik, hogy Jabba a Jedi Visszatér című alkotásban milyen szintű nassolásokat vitt véghez, a csillagrendszer különböző szerencsétlen emlőseinek köret nélküli elfogyasztásával. Tóni természetesen nem ilyen jellegű, meztelen csiga, zöld levelibéka és perzsa macska keverékének látszó ropogtatnivalóval örvendeztette meg magát, hanem bizonyos italokkal, amiknek közös ismérve, hogy mindegyik – hol kevesebb, hol több – alkoholt tartalmaz. Egyszer, az egyik gyermeke templomi esküvője előtt megkérdezte tőle valaki, hogy ő hívő-e. Erre a következő választ adta: „Én már csak az alkoholban hiszek!”.
Tóni mind otthon, mind az irodájában előszeretettel fogyasztotta ezeket a nedűket. Na, az iroda – ahogy ő hívta – címszó alatt ne egy íróasztallal, fiókos szekrényekkel, olvasólámpával, számítógéppel berendezett helyiséget képzeljünk el. Tóni irodája ugyanis a sarki borozó volt, amire sokkal inkább a cigarettával kiégetett kockás abrosz, a hamutartó, és az olcsó bor szaga volt jellemző, csinos, rövid szoknyás titkárnők helyett pedig borostás arcú, élénksárga szemű, vulgárisan túlképzett, egy vasmacska és egy szédelgő szív közötti „Szeretlek Rózsi!” alkar tetoválással büszkélkedő elemek népesítették be. Az említett iroda nem esett túl messze Tóni házától, így akármikor, még papucsban, és a hasán kigombolt ingben is le tudott rongyolni, otthon pedig csak annyit mondott: „Most kilenctől délig az irodában rendelek!”.
Tóni szeretett építkezéseken segítgetni, ez a segítség persze leginkább a kihordott sör megivásában nyilvánult meg, amiben valószínűleg mindig az élmenők között volt. Egy alkalommal egy rokonának a kéménye rendbetételében segített, és ez a folyamat, a kémény karakterisztikájából fakadóan, kormolással járt. Valahogy úgy adódott, hogy a korom csupán a rokon fejét lepte be, Tóni viszont nem részesedett az említett anyagból. (Kis mellékút: Egy ismerősöm szerint létezik valamilyen jellegű tabletta, ami magától kitakarítja a kéményt és mindezt szerinte az „Égéstermék Boltban” lehet kapni…). Hősünk humoránál volt, hátba veregette a befeketedett arcú rokont, majd némi szomjoltásra meginvitálta a közeli kocsmába. Azt az egészen mellékes tényt viszont – feltehetőleg szándékosan - elfelejtette közölni a rokonnal, hogy olyan kormos a feje, hogy Lisa Tetzner Fekete Testvérek című regényéből sem lógna ki. Tóni és a kormos rokon elmentek hát a közeli ivóba, a babonás nénikék pedig bizonyára azonnal rohantak a lottózóba, mihelyst meglátták a párost az utcán bandukolni.Egy másik időben és helyen Tóni az apósáék telkén segédkezett, méghozzá pöcegödröt ásni. Na, az ásás, mint olyan, nála nem igazán az ásó, lapát, vagy csákány használatában nyilvánult meg, sokkal inkább a beszédben és vezénylésben, illetve az egymás után érkező fröccsök legörgetésében. Hősünk egy idő után még ki volt békülve a fröccs összetételével, néhány pohár után azonban megunta, hogy az egyik tök lényegtelen komponens, a szódavíz is helyet kap benne. Mint tudjuk, a szóda kb. csupán annyira számít egy fröccsben, mint a pörköltben a hagyma, Tóni pedig úgy döntött, nem akar több hagymás pörköltet inni, így – miután valaki kihozta neki a soron következő adagot – hősünk egy korty után kiöntötte a pohár tartalmát és megüzente az anyósának, hogy neki „Ne merje vizezni a fröccsöt”. Még jó, hogy alkoholmentes sör ekkoriban nem létezett, el sem tudom képzelni, hogy járt volna az illető, aki ilyesmivel járult volna Tóni színe elé.
Na, az anyós-kérdéskör minden háztartásban súlyponti témát jelent, és mindenhol novellányi sztori kerekedik ebből a kapcsolatból. Ez Tóni esetén sem volt másképp, egyszer például elmesélte, hogy az anyósa vendégségben járt náluk… „Azt mondja az asszony, kínáljam meg a Mamát valamilyen kajával. Mondom neki, persze! Még a végén megszeret! De hát a Mama olyan szívesen lát téged! Persze, szívesen! A kapával a hátamban!”.
A feleségével való viszonya nem volt éppen felhőtlen, általában a következő mondattal zárta le a vitákat: „Most má’ dugulj el, Ani!”.
Karcos, öblös, a sok alkoholtól gurgulázó hangjával általában ő vitte a prímet a családi rendezvényeken. Öltönyt viselni viszont nem nagyon szeretett (egy idő után az említett ruhadarab nehezen gombolódott rajta, útban volt ugyanis egy pocaknak nevezett, a megnövekedett máját magában bíró óriási tartály), egyszer a következőt mondta erről: „Akkor legyen rajtam öltöny legközelebb, ha azt mondják: ’Vádlott, álljon fel!’.”.
Unokahúga ballagása utáni családi ebéden, a hölgyike a kapott ajándékokat bontogatta és nézegette, az egyik csomagból pedig nem más, mint egy aranylánc került elő. Erre Tóni – természetesen úgy, hogy mindenki hallotta – odasúgta a feleségének: „Na, már tudom, hová tűntek a családi ékszerek, Ani!”.
Tóni életében kb. annyi alkoholt megivott, ami az első világháború összes sebesültjére elég lett volna fertőtlenítőszer gyanánt, ez pedig idővel sajnos megtette az egészségkárosító hatását. Hősünk egy alkalommal komolyan rosszul lett, olyannyira, hogy mentőt kellett hozzá hívni, a komikus vénájára viszont még ez a helyzet sem tudott csomót kötni. A mentőautó kórházba vezető útja egy temető mellett vitt el, Tóni kinézett az ablakon és megkérdezte a mentősöket: „Miért nem mondták, hogy ekkora a baj?”. A baj sajnos tényleg nagy volt, olyannyira, hogy Tóni azóta már az örökkévalóság egyik irodájában osztja a poénokat.
Szekuriti
Címkék: ufo választás sör orbán szavazás pálinka security titok obama biztonsági őr mellény strauss kahn
2011.06.23. 14:45
Biztonsági őr – erre a kifejezésre az olvasók legnagyobb részének nyilván egy Telly Savalas sérót viselő, körszakállas, „ejnyebejnye megnepróbáld” nézésű, enyhébb esetben csak sok súlyzós edzéssel, extrém esetekben némi Nerobollal is megtámogatott, általában karba font kezű személy jut eszébe, akinek alapvető munkaköri kötelessége, hogy minél szigorúbb arckifejezést vágjon. Ezekről a biztonsági őrökről mindenki el tudja hinni, hogy valóban a rendet és az adott hely szabályait akarják betartatni, de van egy másik kaszt, akiről már jóval kevésbé. Biztos mindenki ismeri ezt a jelenséget is: alacsony, némileg zsíros hajú, pocakos, vagy éppen lepkeszellentés súlyú egyének, akiknek az arcáról jól leolvashatók a több évtizedes fárasztó pálinkahasználat jelei, és akikről elsőre azt gondolja az ember, hogy pl. egy bankrablás esetén előbb nyúlnának a töményes üvegért, mint az oldalukon lifegő fegyverért. A mai írásunkban is egy ebbe a kasztba tartozó személlyel, Zotyával ismerkedünk meg.Már abban is van valami megmagyarázhatatlanul fenyegető, ahogy a már 60 év körüli Zotya alakja a buszmegálló felé tartó úton előtűnik. Terminátorosan fésült és vágott frizurája, kék inge, mellkasáig felhúzott fekete nadrágja a kb. 165 centis magasságával kombinálva már önmagában elég vérfagyasztó, és mindezt az érzést még tetézi az a fekete hátizsák, amit főhősünk soha nem vesz a hátára, hanem akasztójánál fogva mindig a kezében fog, kissé felemelve és eltartva magától, hogy még jobban kihangsúlyozódjanak az általa amúgy is roppant méretűnek érzett vállai. Rosszabb időben fekete kabátot, jobb időben sötét mellényt visel, előbbi ruhadarab -30 fokban is ki van gombolva, utóbbi pedig +40 fokban is teljesen össze van húzva. Egy alkalommal, mikor erőteljes kánikula nyalogatta az emberek tűréshatárát, megkérdeztem Zotyától, nincs-e melege ebben a vastagnak tűnő, fekete mellényben. Erre a következőt válaszolta: „Nincs a lóf.szt nincs! Felvettem reggel, azt hittem, hidegebb lesz! De nem akartam levenni. Fontos iratok vannak benne, nagyon fontos iratok!”. No igen, valószínűleg minden nap rábízzák az őt 
foglalkoztató pénzintézet legféltettebb üzleti titkait, a betétesek adatait, talán nála van még a Coca-Cola receptje, sőt, még a Kinizsi Pál malomkövét rejtő széfnek a kulcsa is. Egyszer egyébként magának Zotyának a száján is kicsúszott, mennyire fontos ember ő a pénzintézetnél. Azt kérdeztem tőle, megy-e nyári szabadságra, erre így reflektált: „Áh, nálam nincs ilyen, az én munkaköröm nem engedi ezt meg. Kifizetik, aztán kész, én nem mehetek el hosszabb szabadságra!”. Hoppá! Ezután már csak sejtéseim vannak róla, hogy hősünk, aki papíron biztonsági őr, vajon milyen elképesztő titkokat őrizhet munkahelyén, és mennyire betölthetetlen lehet az ő szerepe, hiszen még Orbán Viktor, Barack Obama, sőt, mint egy ideje tudjuk, még Dominique Strauss-Kahn is megengedhet magának némi lazítást a bokros teendők között, szegény Zotyának viszont az egész éve eszméletlen eszelős tempóban dübörög.
foglalkoztató pénzintézet legféltettebb üzleti titkait, a betétesek adatait, talán nála van még a Coca-Cola receptje, sőt, még a Kinizsi Pál malomkövét rejtő széfnek a kulcsa is. Egyszer egyébként magának Zotyának a száján is kicsúszott, mennyire fontos ember ő a pénzintézetnél. Azt kérdeztem tőle, megy-e nyári szabadságra, erre így reflektált: „Áh, nálam nincs ilyen, az én munkaköröm nem engedi ezt meg. Kifizetik, aztán kész, én nem mehetek el hosszabb szabadságra!”. Hoppá! Ezután már csak sejtéseim vannak róla, hogy hősünk, aki papíron biztonsági őr, vajon milyen elképesztő titkokat őrizhet munkahelyén, és mennyire betölthetetlen lehet az ő szerepe, hiszen még Orbán Viktor, Barack Obama, sőt, mint egy ideje tudjuk, még Dominique Strauss-Kahn is megengedhet magának némi lazítást a bokros teendők között, szegény Zotyának viszont az egész éve eszméletlen eszelős tempóban dübörög.Valószínűleg a sok titok és a nagyfokú stressz lehet az oka annak, hogy Zotya barátunk bizony elég gyakran leül némi pálinkát iszogatni néhány doboz sör társaságában, akik aztán a végén szintén beáldozzák magukat és önnön tartalmukat leúsztatják hősünk torkán. Őrünk az átlagos napokon már reggel, otthon betölti magának a megfelelő maligánfokú üzemanyagot, akkor viszont, ha rohanni kell a buszhoz, csak felkapja a pálinkás üveget és a buszmegállóban kortyolja be a pálinkaízesítésű szíverősítőjét. Egyszer egy délután, egy háromnapos ünnep előtt közvetlenül összefutottam vele, amikor újságolta nekem, hogy mivel nem lesznek nyitva a boltok, alaposan bevásárolt hétvégére. Nagyon lopva vetettem egy pillantást a reklámszatyrára és megállapítottam, hogy vagy az egész 51-es Körzetet UFO-kkal, csészealjakkal együtt ott őrzi benne, vagy pedig egyszerűen kb. 25 doboz sört vásárolt össze. Aztán a csomagoló egységek ismerős, fémes összekondulása megerősítette benne, hogy utóbbiról lehet szó, így még egyszer odanéztem, a sörökön kívül mást azonban – egy zsemlét, 10 deka párizsit, fél liter tejet, ilyesmit – még hőradarral sem lehetett találni abban a zacskóban.
2010 áprilisában, mikor egy izlandi vulkán úgy döntött, némi bevételkiesést okoz Európa légitársaságainak, mindenki számára nyilvánvaló volt, mekkora volumenű problémát jelent ez a természeti jelenség. Zotya, minden titkok őrzője, természetesen másként látta ezt a dolgot. A buszsofőr mellett állt, mikor a rádióban beszámoltak a vulkánkitörés okozta közlekedési problémákról, és, hogy Budapesten emiatt hány járatot töröltek, hány repülő nem tud felszállni, stb. A gépkocsivezető természetesen hüledezett, hősünk viszont leintette: „Áh, te elhiszed, hogy emiatt van ez? Marhaság! Gondolj már bele, túl messze van ez ahhoz!”. Ebből arra következtettem, valószínűleg Zotya ’86-ban ott ólálkodhatott azok körül az emberek körül, akik eldöntötték, milyen mértékben számolnak be a csernobili atomkatasztrófáról, ami szintén elég messzinek tűnhetett Magyarországtól.
Zotya, a rendkívül fontos ember, valószínűleg mindenhol ellenségeket sejt és igyekszik őket elbizonytalanítani. A tavalyi év, mint tudjuk, Magyarország jelenlegi kormánypártjának elsöprő győzelmével zárult mind országos, mind önkormányzati szinten. Utóbbi, helyi szintű választások utáni hétfő reggel hallottam, ahogy Zotya egy haverját faggatta, hogy odajárult-e a szavazóurnákhoz, vagy egy csoportosulás körét sem keresztezte aznap. Az illető erre közölte, hogy nem, ő nem volt szavazni, mert nem bízik egy pártban sem, erre hősünk ráförmedt: „Hát, dehogy nincs! Történtek már április óta jó kis intézkedések!”. Persze, nem lehetek benne biztos, de én ebből a mondatból arra következtettem, hogy Zotya a kormányzó párt jelöltjét támogatta a szavazás alkalmával. Eltelt néhány hónap, eljött az ősz, majd a tél, az intézkedések tovább folytak, én pedig egy napon összefutottam hősünkkel, aki néhány mondat után azonnal felhozta a politikai témát és némileg padlizsánszínre váltó arcszínnel kérdezte tőlem: „Te! Hát mit szólsz, ezek a szemetek mit művelnek? Ilyen adó, olyan adó… Na, de nem lesz ez mindig így! Nincs fél évük és elkergetik őket!”. Én természetesen visszakérdeztem, mire is gondol, erre ő ezt válaszolta: „Nézd jobban meg! A J***ik már ott van a nyomukban!”. Politológusok természetesen oldalakat tudnának rágódni ezeken a mondatokon, nekünk viszont ez nem célunk, így nem is tesszük meg, Zotyát pedig hagyjuk, hadd őrizze tovább óriási horderejű titkait.
Augusztus vége felé járunk, az átlagosnál egy kicsit hidegebb napon, a hőmérő kb. a 15-20 fokot ostromolja, természetesen Celsiusban és a pozitív tartományban. A strandfürdő műszakváltást váró délelőttös személyzetének tekintete egyöntetűen egy ponchót és cowboy kalapot viselő, szája szegletében cigarettát morzsolgató alakon téved meg, aki lassan baktatva gázol át a prérin… Nem, mégsem, ez nem az a történet, de szerintem még egy ilyen figura sem keltene akkora feltűnést, mint a maga kézzelfogható valóságában Franci, aki az egyik katalógusáruház kb. 15 évvel azelőtti kínálatából ismert, alaposan kibélelt pilóta bőrdzsekijében és lazán félrecsapott svájci sapkájában szeli át a strandfürdő pázsitját. Szerencse, hogy egy legendárium sem szólt a strand területén lezuhant második világháborús bombázókról, hiszen augusztusban, ebben a kabátban inkább nézték volna szegény Francit egy pilóta kísértetének, mint épeszű, hús-vér embernek.Franci jól bevált szokása volt, hogy biciklivel járt dolgozni, ami egészségügyi és környezetkímélési szempontból abszolút dicséretes. Azt azonban zárójelben meg kell jegyezni, hogy a szemlélők nagy része némileg furcsán nézett, mikor ez a meglehetősen ősz, amúgy is nagyon hajafogyott, pók hasú, 50 és 60 év közötti figura a mellkasáig felhúzott nadrágjában, kék abroncsos, vázán és kormányán még a tépőzáras védőket is viselő, színes küllőtisztító műanyagokkal felruházott BMX biciklijével végigrepesztett az utcán. Franci valószínűleg nagyon vágyott egy Hell’s Angels tagságra, ugyanis a BMX ülése fél centit sem volt felemelve, az öreg tehát úgy feküdt a bringán, mint Peter Fonda a chopperén, az Easy Rider című filmben.
Hősünk, hogy finomak legyünk, az élet nem minden terén rendelkezett megfelelő tájékozottsággal. Egy szép napon Franci meglátta az egyik úszómester fürdőnadrágját, amit egy hatalmas Speedo felirat díszített. Hogy csak nem látta jól a feliratot, vagy egyszerűen felületesen olvasta el, nem tudni, mindenesetre Franci odasündörgött a kollégához, és a következő kérdést tette fel neki: „Te Pistikém, mi ez a felirat a nadrágodon? Sperma?”. A kolléga elmondta neki, hogy valójában mit mutat a felirat, majd visszakérdezett: „Te Franci, tudod egyáltalán, mi az a sperma?”. Hősünk elgondolkodott a kérdésen, erősen kutakodott az emlékeiben, és – a közönség, a felező, illetve a telefonos segítség híján - a végén összerakott egy általa kb. elfogadhatónak tartott választ. „Hááát… Az valami nő nemi szerv, nem?”. Igen, és nyomokban mogyorót is tartalmazhat... Franci remélhetőleg nem látta a Terminátor című filmet, mert a végén kiderülne, hogy Arnold Schwarzenegger egy kibernetikus orgazmus formájában tért vissza a jövőből, hogy egymás karjaiba kergesse Sarah Connort és Kyle Reese-t, akik aztán összehozzák a szakszervezeti vezetőt, aki a végén felmondásra készteti Schwarzi főnökét.Eddig nem említettem a fontos tényt, hogy Franci voltaképpen mit is dolgozott a fürdőben. Nos, ő munkaköre szerint kabinos volt, a pénztárnál megváltott jegyek leadása után kulcsot adott a szekrényre vágyó fürdőzőknek, őrizte és a látogatás végével visszavette ezeket. Néhány, munkáért és adófizetésért nem igazán, segélyekért viszont annál inkább sorban álló illető, aki nem annyira fürödni, hanem némi kiegészítő jövedelemhez jutni érkezett a strandra, rövid idő alatt kifigyelte Hősünk egyszerűségét, aki pedig sajnos ügyesen asszisztált is a tevékenységükhöz. Így esett meg többször is, hogy a szóban forgó, nem feleslegesen született illetők sajnos elfelejtették, hányas szekrénybe is pakolták a cókmókjaikat, és több másikat is kinyittattak Francival, azaz egész pontosan csak elkérték tőle a kulcsokat, amiket ő olyan készségesen adott át nekik, mint ahogy Robert E. Lee tábornok átnyújtotta a fegyvereit Ulysses Grant tábornoknak. A tévesen kinyitott szekrényekben rejtőző értékek természetesen vagy a szublimáció áldozatai lettek, vagy a saját lábukon távozva, önszántukból tartottak az említett elemekkel.
Főszereplőnk egyébiránt nagyon komolyan vette a feladatát, az őrhelyét, a kabinos széket, például soha nem hagyta el, azaz majdnem soha, hiszen egyszer őt is sikerült felugrasztani a megszokott helyzetéből. Egy zsúfolt hétvégi napon a hangosbemondóból a következő szöveg hangzott el: „Kovács Ferencnét várják a bejáratnál! Kovács Ferencnét várják a bejáratnál!”. Franci egy Sebastian Vettelt megszégyenítő rajtreflexszel ugrott fel ülő helyzetéből és Speedy Gonzaleskét kezdett rongyolni a fürdő bejárata felé. Kb. 15 méter futás után aztán hirtelen észbe kapott, és a következő kommentárral fékezte le magát: „Ja… Engem nem is úgy hívnak!”. Franci barátunkat a fürdő egyik legmagasabb rangú pletykafészkeként tartották számon, ha valamit egyszer ő megtudott, azt két nap múlva már garantáltan valamelyik napilap hasábjaiban lehetett olvasni. Persze, ez némileg túlzás, de, mint ahogy a következő sztoriból láthatjuk majd, annyira mégsem áll messze a valóságtól.
Egy szép napon öltönyös, nyakkendős ellenőrök érkeztek a strandfürdő területére, akik természetesen a megfelelő és előírás szerinti működést voltak hivatottak felülvizsgálni. Franci, akinek tehetsége alapján a CSEKÁ-ban lett volna a helye, persze kifigyelte a Men in Black-et, és azonnal érdeklődni kezdett a kilétük iránt. A megkérdezett úszómester kapott az alkalmon és a következő sztorit vetítette Franci elé: „Hát, elmondom, de ígérd meg, hogy senkinek nem adod tovább, mert nagyon titkos az ügy! Szóval, ezek civil ruhás nyomozók voltak, ugyanis valamelyik nap találtak 5 kiló kábítószert az egyik medence mögötti bozótban! De tényleg ne mondd el senkinek!”. Franci természetesen megesküdött, hogy csendben marad, az úszómester azonban pár másodperc után már hallotta hősünk hangját, amint odaszól valakinek: „Terikém, Terikém, gyere csak gyorsan egy kicsit!”. A kábítószeres történet pár nap leforgása alatt néhány városvezető hallójárataiba jutott, akik felelősségre vonták a létesítményvezetőt, hogy mi volt ez, és miért nem értesítette őket erről senki. Ezt követően pedig hamarosan az úszómesternek volt egy nem túl barátságos beszélgetése a fürdő vezetőjével, aki megkérte, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen jellegű fantáziálástól.
Abban talán megegyezhetünk, hogy Franci sem egy mindennapi figura, de, hogy átlag alatti, vagy feletti, ezt mindenki ítélje meg maga!
Középiskolánál maradva a továbbiakban Jutka néniről emlékeznék meg, aki egy nem éppen fontos - mondjuk inkább tölteléknek - tantárgyat tanított nekünk. Ahogy ez sok esetben lenni szokott, ez a tantárgy töltelék mivoltától függetlenül nagyon keményen számon lett kérve, Jutka néni szó szerint várt vissza minden, általa leadott információt, különös tekintettel a zárójelben levő mondatokra. Persze, a dolgozatírás sem a szokott mederben ment, Jutka néni kb. 5-10 perc késéssel jelent meg, majd elkezdte mindenki padját tüzetesen átnézni, némi, az asztal tetejét betöltő lőfegyver felfedezése érdekében. A segédanyag kutatásból kifolyólag ismét tíz perccel megrövidült a gondolkodásra és írásra jutó időnk, Jutka néni pedig a tüzetes vizsgálatot követően elmondta, melyik feladatnál pontosan mit vár el (még 5 perc mínusz), majd végre-valahára, a papírok kiosztása után, el lehetett kezdeni a munkát… egészen óra vége előtt öt percig, ugyanis Jutka néni akkor már elkezdte összeszedni az irományokat. Könnyen el lehet tehát gondolni, milyen oddsokkal indult neki a dolgozatírásnak az a tanuló, aki ötöst, vagy négyest célzott be magának… Jutka néni osztályozás terén is rendhagyónak mondható módszereket alkalmazott. Év vége felé közeledve, egy alkalommal – mindenféle előrejelzés nélkül – közölte az egyik tanulójával, hogy kettes és hármas között áll, így felelnie kell a hármasért, akkor és azonnal. A srác persze inkább úgy döntött, nem kér a villamosszékből és kijelentette, hogy ő a kettes érdemjegyet megfelelőnek érzi. Jutka néni persze, mint kiderült, nem egy opcióként kínálta a tanulónak, hogy felelHET a hármasért, hanem felszólította a bizonyításra és mivel a diák ezt megtagadta, bekönyvelt neki egy elégtelent. Ezt követően – mintegy mellékesen – megjegyezte, hogy a következő órán már a kettesért kell számot adnia a tudásából.Általános-, és középiskola után evezzünk kicsit át a felsőoktatásba.
Zárthelyi dolgozatírás, körmölő és becsülettel puskázó diákokkal. A ZH-t írató tanárnő egyszer csak sasszemmel kiszúrja, hogy az egyik hölgy, ráadásul az első padban, nem megengedett eszközt használ, amelyet a jobb tenyerével takar el. A tanárnő lassú, de célirányos léptekkel azonnal a lány elé helyezi át székhelyét, majd Szűz Mária pózt felvéve, szótlanul, megáll előtte. A hölgynek persze esze ágában sincs felemelni a Bűnös Jobbot, bal kezével próbál hát természetesen viselkedni. Vágó István módjára az állát vakarássza, haját túrogatja, miközben látszatra erősen gondolkodik, illetve – a teljes külszín érdekében – valamit számológépén is pötyög. A tanárnő persze nem kapkodja el a kivégzést, kerek húsz percen át ácsorog a hölgy előtt, majd miután az összes balkezes figurát háromszor végignézi, megkéri, hogy legyen szíves, emelje fel a jobb kezét…
A főiskola egyik legjelentősebb és legnagyobb szaktekintélynek számító tanára, nem tudom, milyen okból kifolyólag, de sajnos csupán egy kézzel volt kénytelen élni az életét. Sokszor, sok helyen olvasni, hogy ezek az emberek micsoda, számunkra elképzelhetetlen dolgokat képesek megtenni egyetlen kéz használatával. Így volt ezzel az említett tanár úr is, akinek – óriási szakmai tudásán kívül – vezetési stílusa jelentette a legendáriumát. Az elbeszélések szerint nem egy fogyatékosoknak készített, hanem egy teljesen hétköznapi, manuális váltóval rendelkező autót vezetett, ami önmagában is csodának számít, de ezt ő még tetézte is, hiszen menet közben sok esetben még nyugodtan telefonált is, és általában olyan sebességgel közlekedett, hogy az utcán csak a porfelhőt és a kondenzcsíkot látták utána. Mielőtt valaki azt gondolná, soha, senki nem látta a tanár urat, hogy a karórájához beszélt volna, és nem is egy fekete Pontiac volt az autója.
Előbbi tanár úr egy alkalommal szigorlatoztatott, az egyik ifjú kollégájával együtt. A fiatal tanárról tudni kell, hogy óriási tudással és intelligenciával rendelkezett, ám nem vetette meg az alkoholt (egy alkalommal, az egyik buliban láttam őt, amint a farmerja farzsebéből húz elő egy gömbölyded unicumos üveget) és igazából az öltözködés iránti érzéke sem volt a legkifinomultabb. Bandi a szigorlatra sem vitte túlzásba a kiöltözést, egy egyszerű fehér pólóban és mindig hordott kopott farmerjában állított be a számonkérésre. Az idős tanár úr természetszerűleg ezt nem nézte jó szemmel és megkérte ifjú kollégáját, hogy ennél azért ünnepélyesebb öltözékben jelenjék meg. Bandi hazaszaladt, majd 20 perc múltán visszatért szigorlatoztatni… méghozzá frakkban. „Bandikám, Bandikám, azért ennyire mégsem kellett volna…” – mondta az öreg a fejét csóválva.Az iskolapados történetek ezzel a végéhez értek, de csupán számomra, hiszen gondolom, mindenkinek van 1-2 hasonló sztori a tarsolyában.
Mint átlagos magyar állampolgárok, 16 éves korunkig mindannyian tankötelesek vagyunk, ami kb. 9 év tanulást jelent mindenki életében. Ennyi idő alatt természetesen rengeteg embert ismerünk meg, és különösen megmaradnak emlékeinkben a tanulói pályánkat egyengető pedagógusok, a maguk rém-, jó-, vagy egyéb tetteivel. Ezekből következzen most egy csokornyi.Az első ilyen emlékem egy Jóska bácsi nevű tanárral kapcsolatos, aki akkoriban kezdte a pályáját, és hát szerette az erejét és a változatosan variált vulgáris kifejezéseit a 8-10 éves, alsó tagozatos diákokon fitogtatni. Egy alkalommal éppen szokás szerint ökrözött, hülyézett egy diákot, azonban nagy szerencsétlenségére a tanuló szintén annak az iskolának a padjait koptató nővére arra járt, és kihallotta a teremből ezeket a szép szavakat. Otthon el is mesélte édesapjának, akinek olyan arcberendezése és arcszőrzet motívuma volt, hogy az Al-Kaida a fényképes jelentkezési lapját látva is simán taggá fogadta volna, alkatra pedig kb. egy 2/3-adnyi Bob Sappet tisztelhettünk a személyében. Nos, ez a rendkívül bizalomgerjesztő apuka a történetet hallva megüzente a kb. váltósúlyú Józsi bácsinak, hogy amennyiben még egyszer ilyen szinten figyelmen kívül hagy néhány alapvető társadalmi együttélési normát, ő is ezt fogja tenni, és úgy átmaszkírozza az arcát, hogy a gyerekek utána a tanóráján nem az iskolában, hanem egy harmadik típusú találkozáson fogják érezni magukat. Józsi bácsi ezután furcsa mód megtért és jelentősen visszavett addigi egyéniségéből.
Következő szereplőnk az azóta már elhunyt Margit néni, aki gyakorlatilag minden, az ex-középiskolásokkal folytatott beszélgetés során szóba kerül. A később szóba kerülő Jutka nénivel ellentétben ő lobogó, fehér köpenyében minden órakezdés előtt egy perccel már átviharzott a folyosón, amit a benne lévő élő és élettelen orgánumokkal együtt egy pillanat alatt kővé fagyasztott. Az óra kezdetét jelző csengő munkája még véget sem ért, mire a tanóra már el is kezdődött, a tanteremben levők pedig megbizonyosodhattak róla, milyen lehetett azelőtt néhány évtizeddel egy kihallgatás a Prinz Albrecht Strasse 8. szám alatt található épületben. Az órák rosszabb esetben feleltetéssel, kevésbé rosszabb esetben keresztkérdésekkel kezdődtek, az előbbi érdemjegyre, az utóbbi pluszra, vagy mínuszra ment. Előbbit Margit néni általában puha hegyű ceruzával, végtelenül finoman, két már-már láthatatlan vonallal jegyezte be, utóbbinál viszont már tollat használt és azt az egy rövid vonalat – a jelet megfelelően kihangsúlyozva - kb. 10-szer átsatírozta, úgy, hogy sokszor még a tanári asztalon is nyoma maradt. A vonatkozó törvények szerint öt darab mínusz tett ki egy elégtelent (és öt plusz egy ötöst, bár ez annyira volt gyakori, mint Bobby Ewing gonosz tettei a Dallasban), de ettől a gyakorlatban sokszor el lehetett térni. Például, ha valaki megkapta a negyedik mínuszát, akkor Margit néni – puszta jóindulatból – beírt neki még egyet, hogy az illetőnek így összejöjjön egy egyesre való és a legközelebbi órán már tiszta lappal induljon.
A felelések már máshogy néztek ki, ott nem voltak menekülőutak, alaposan le kellett húzni a fejünket, hiszen meglehetősen alacsonyan repkedtek a szőlőkarók. Emlékszem egy felelésre, Margit néni kifejezetten rossz hangulatban érkezett az órára, mérges arccal leült és elkezdte a naplót vizslatni. Gyermekem születése előtt, a terhesség időszakában az orvos gyakran mutatta meg a kisded szívhangját, ami akkor még jóval gyorsabb, mint egy már megszületett emberé, hiszen az anyaméhben a négy helyett még csak három szívkamrát használunk. Mikor ezt hallgattam, beugrott, hogy honnan volt ismerős az a szívhang, hát Margit néni óráiról, egész pontosan a felelés előtti és alatti percekből. Margit néni tehát lassan susogtatta a napló lapjait, néha visszalapozott, nekünk úgy tűnt, 
minden oldalt legalább fél óráig bogarászik, néztük is türelmetlenül az óráinkat, hátha valami csoda folytán eltelt vagy 48 perc az órából… néztük az ajtót, hátha valaki beront, hogy bombariadó van és azonnal el kell hagyni az épületet… néztük az asztalra alkotott irkafirkákat, minél lejjebb szorítva az állkapcsunkat, nehogy véletlenül Margit néni bennünket szúrjon ki… leszállt egy légy az asztalra, a környékbeli 4-5 padban ülő diákok mindegyike úgy nézte, mintha legalábbis egy zöld leguán tévedt volna ide valahonnan a trópusokról…
minden oldalt legalább fél óráig bogarászik, néztük is türelmetlenül az óráinkat, hátha valami csoda folytán eltelt vagy 48 perc az órából… néztük az ajtót, hátha valaki beront, hogy bombariadó van és azonnal el kell hagyni az épületet… néztük az asztalra alkotott irkafirkákat, minél lejjebb szorítva az állkapcsunkat, nehogy véletlenül Margit néni bennünket szúrjon ki… leszállt egy légy az asztalra, a környékbeli 4-5 padban ülő diákok mindegyike úgy nézte, mintha legalábbis egy zöld leguán tévedt volna ide valahonnan a trópusokról…A rendkívül fülsüketítő csendet végül Margit néni hangja törte meg, aki határozottan közölte az egyik srác nevét. A diák előtt, abban a tizenhárom másodpercben, mialatt kocsonyaként remegő lábaival fel tudott állni, lepergett a teljes addigi élete, majd egy krétabánya színét az arcára véve várta az ítéletet. A srác csupán kb. két percig tudta védeni a Margit néni kérdés-golyószórójából érkező töltényeket, majd csúnyán elvérzett. Újabb felelő következett, egy lány, akihez a következő kérdést címezték: „Mikor játszódik Brecht: Kurázsi mama című alkotása?”. A felelő, rövid habozás után ezt válaszolta: „Aaaa.. ’30-as évek beli háborúban!”. Margit néni erre a válaszra a teremben található összes oxigént a saját tüdejébe szívta, feje akkorára dagadt, hogy az igazgatónő Marutija elbújhatott mellette, a hirtelen 20 liter vérrel elöntött szemgolyóit pedig úgy forgatta, mint 
Buga Jakab a karikásostort. „Miiiikooor????” – tört ki belőle valahonnan egészen mélyről, a meglehetősen balsejtelmű viszontkérdés. A lány – immár jóval határozatlanabbul - megismételte a választ, amire én azt hittem, hogy a harmadik világháború kitörését fogja mindjárt előidézni. Hidrogénbomba helyett azonban csak egy egyes repült, méghozzá a felelő neve mellé, a naplóba, és mire feleszméltünk, már az előbbi lány padtársán volt a sor, hogy megkísérelje a lehetetlent, vagyis valahogy, véletlenül valami görbületet tartalmazó érdemjegyet kikaparni ebből a futóhomokból. Ő már tudta a helyes választ, vagyis a Harmincéves háborút, sőt, Margit néni 4-5 további kérdésére is megfelelt. A tanárnő ekkor hirtelen fegyvernemet váltott és utasította a tanulót, hogy hozza ki a füzeteit, ellenőrzésre. Azt tudni kell, hogy Margit néninél kétféle füzetet kellett vezetni, volt egy piszkozat, amit órán írt az ember, majd otthon ezt kötelező volt szépen átmásolni az ún. tisztázat füzetbe. Margit néni elmerülten lapozgatta a lányzó tisztázat füzetét, majd megkérdezte tőle, hogy XY anyagrész hol található. „Hát, az még nincs átmásolva a piszkozatból…” – hangzott a válasz, ami egyben az ítéletet is megszülte, hiszen ilyen súlyos bűnt sajnos csak egyféle érdemjeggyel lehet honorálni. A fentebb említett légy időközben boldogan repkedett az osztályteremben, majd – szerencsétlenségére – úgy döntött, megejt egy pihenőt, méghozzá a tanárnő asztalán. Margit néni összes aznapi haragja benne volt abban a kézéllel kivitelezett csapásban, amivel a szerencsétlen kis védtelen légyre lesújtott. Hozzáteszem, a kis rovar valószínűleg akkor sem éli túl ezt az ökológiai katasztrófát, ha nem az ütés epicentrumában tartózkodik, hiszen számára még az ütés keltette lökéshullám is halálos volt.
Buga Jakab a karikásostort. „Miiiikooor????” – tört ki belőle valahonnan egészen mélyről, a meglehetősen balsejtelmű viszontkérdés. A lány – immár jóval határozatlanabbul - megismételte a választ, amire én azt hittem, hogy a harmadik világháború kitörését fogja mindjárt előidézni. Hidrogénbomba helyett azonban csak egy egyes repült, méghozzá a felelő neve mellé, a naplóba, és mire feleszméltünk, már az előbbi lány padtársán volt a sor, hogy megkísérelje a lehetetlent, vagyis valahogy, véletlenül valami görbületet tartalmazó érdemjegyet kikaparni ebből a futóhomokból. Ő már tudta a helyes választ, vagyis a Harmincéves háborút, sőt, Margit néni 4-5 további kérdésére is megfelelt. A tanárnő ekkor hirtelen fegyvernemet váltott és utasította a tanulót, hogy hozza ki a füzeteit, ellenőrzésre. Azt tudni kell, hogy Margit néninél kétféle füzetet kellett vezetni, volt egy piszkozat, amit órán írt az ember, majd otthon ezt kötelező volt szépen átmásolni az ún. tisztázat füzetbe. Margit néni elmerülten lapozgatta a lányzó tisztázat füzetét, majd megkérdezte tőle, hogy XY anyagrész hol található. „Hát, az még nincs átmásolva a piszkozatból…” – hangzott a válasz, ami egyben az ítéletet is megszülte, hiszen ilyen súlyos bűnt sajnos csak egyféle érdemjeggyel lehet honorálni. A fentebb említett légy időközben boldogan repkedett az osztályteremben, majd – szerencsétlenségére – úgy döntött, megejt egy pihenőt, méghozzá a tanárnő asztalán. Margit néni összes aznapi haragja benne volt abban a kézéllel kivitelezett csapásban, amivel a szerencsétlen kis védtelen légyre lesújtott. Hozzáteszem, a kis rovar valószínűleg akkor sem éli túl ezt az ökológiai katasztrófát, ha nem az ütés epicentrumában tartózkodik, hiszen számára még az ütés keltette lökéshullám is halálos volt.Folytatása következik!
Columbo habitusa és Forrest Gump futása
Címkék: columbo meleg surda tesla tej futás batman forrest biztonsági kánikula őr keresztrejtvény csap kártyaolvasó gump zacskós csatornafedél kisrádió
2011.06.09. 09:07
A mai anyagban egyszerre két hétköznapi, de nem mindennapi csodabogár néhány cselekedetét igyekszem kitárgyalni, akik ráadásul kollégák voltak, de igazából annyi közös volt bennük, mint Marilyn Monroe-ban és Monica Lewinsky-ben (vagyis azonos cégnek dolgoztak).
Adjunk kicsit az udvariasságra és engedjük előre az idősebbet, aki ebben a cikkben a Laci bácsi névre hallgat. A július-augusztusi kánikulai csúcsokban a hétköznapi ember általában úgy vágyik hosszabb öltözetet viselésére, mint egy adóhatóságtól kapott borítékra. Laci bácsira ez természetesen nem volt igaz, ő a közel negyven fokos negatív zimankóban is kabátot, hosszú nadrágot, hovatovább, a kávéfüggő Surda által divatba hozott sapkát viselt. Képzeljük magunkat a nagyáruházak biztonsági őreinek a helyébe, akik a polcok között meglátják a rettenetes hőségben is hosszú, fekete ruhákban, orkános kabátban masírozó alakot. Mi lehet ilyenkor a bolt készleteit felügyelő alkalmazottak első sejtelme? Hát persze, vagy némileg borult elmét feltételeznek, vagy úgy gondolják, az illető a kabátja alatt térítésmentesen akar némi portékát hazacsempészni. Több alkalommal előfordult hát, hogy Laci bácsi kénytelen volt elkísérni a biztonsági őröket egy hátsó szobába, ahol aztán ők is meggyőződhettek róla, hogy a furcsa alak semmi törvénybe ütközőt nem csinál, mindössze egy két lábon járó szaunaként érzi jól magát.
Laci bácsi egyébként habitusában és szokásaiban meglehetősen hasonlított Columbo hadnagy figurájára. Ő is szivarozott, régi autót vezetett, illetve kb. annyira volt kapkodó idegbeteg, mint az említett karakter, Luca Brasi előbb látta volna a mennyország kapuját, mint Laci bácsi egy gumiszobát. Ez a hevessége vezetés közben is megmaradt, a legenda szerint, mikor először próbálta az öreg Wartburgja helyett vásárolt Suzukit, annyira taposta az új verda gázpedálját, hogy pillanatok alatt több kilométernyi követője lett a főúton és valószínűleg legalább annyiszor emlegették a felmenőit, mint az aktuális miniszterelnökét.Emberünk, minden mulatságos tulajdonsága mellett, egy roppant intelligens ember volt, rengeteg keresztrejtvényfejtő versenyen léphetett fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Beszélgetni is roppant mód szeretett, olykor-olykor viszont nagyon bele tudott feledkezni a mondandójába. Egy alkalommal például a műszakban éppen általa leváltott kollégájának kezdett valamit kifejteni, és úgy belemelegedett a témába, hogy a munkatárs az egy kilométerrel arrébb levő öltöző előtt kérdezte meg, hogy neki egész véletlenül nem éppen a gyárban, munkában lenne-e a helye.
Az öreg ma már állítólag nyugdíjas napjait tölti, innen is kellemes keresztrejtvényfejtést és horgászatot kívánok neki!
A mai duó másik tagja, Gáborka, kicsit másként érdekes figura, mint Laci bátyánk, ha az öreget Columbo hadnagyhoz, akkor mostani alanyunkat leginkább Forrest Gumphoz hasonlíthatjuk. Persze, ő nem járta meg Vietnamot, nem nyert ping-pong bajnokságot, de futni legalább annyira szeret, mint a Tom Hanks által megformált karakter. Egy időben munkába is futva járt (egyik városból a másikba), az erőnléte tehát rendben van, csak sokak szerint a technikája furcsa, az általa alakított művelet sokkal inkább tűnik ugróiskolának, mint szabályos futásnak.Gáborka a térlátással és az ok-okozati összefüggésekkel komolyan hadilábon áll, legalábbis az a történet, amely közte és egy csatornafedél között realizálódott, erről árulkodik nekünk. Hősünknek egy nap kiadtak egy feladatot, amelyet a gyár egyik csatornájánál kellett végrehajtania. Gáborka megfontolt léptekkel megközelítette a csatornafedelet, egy erős rántással felkapta azt… majd, mint aki jól végezte dolgát, a fedővel a kezében, előre lépett… Ha mindezt Gotham City-ben csinálja, a Batman valamelyik ellensége biztos azon nyomban kivégzi őt odalenn.
Sokaknak komoly problémákat okozott, mikor a gyárakban elektronikus beléptető rendszert kezdtek alkalmazni, többen például néha elfelejtették lehúzni a kártyájukat, ami bizony csökkentőleg hatott a hó végi fizetésüket tartalmazó boríték vastagságára. Gáborkának ezzel nem volt problémája, sőt, nagy bölcsen rájött, hogy a kártyaolvasó a vékonyabb szöveteket is átviszi, így táskán, kabáton keresztül is csipogtathat. Na, egyik reggel pont ezt tesztelgette, a kártyája a táska alján volt, ő pedig így próbálta leolvastatni a géppel, ami azonban, azon a reggelen, csendben maradt neki. Ilyenkor persze elő kellene venni a kártyát, és úgy lehúzni… De ha Gáborka ezt tette volna, bizonyosan nem kerül fel erre az oldalra, ő tehát mérgében földhöz vágta a táskát és bele is rúgott néhányat. Pechére a pakk az aznapi reggelit is tartalmazta, aminek egy zacskós tej is részét képezte, ez azonban a rugdosás hatására megadta magát és fehér lyukat képezett Gáborka táska-galaxisában, a Tejút pedig az egyik, kisrádió funkciójú bolygót is teljesen beterítette. Hősünk kikapta a kisrádiót és a közeli csapból kiáramló hideg vízsugár alá tartva kezdte el az eszközt a rá ömlött fehérjedús anyagtól megszabadítani… Ezzel egyértelműen eldőlt, hogy Gáborka, legyen akármekkora csodabogár, biztos, hogy nem Nikola Tesla reinkarnációja.
Gáborkának a jelenlegi életviteléről sajnos nincs információm, a legutóbbi, amit hallottam róla, hogy elköltözött. A háza új tulajdonosa állítólag már ott toporgott a megbeszélt reggel 9-es időpontban a cuccaival, mialatt hősünk, aki nem nagyon igyekezett bármit is összepakolni, még békésen nyomta az ágyat…
Különdíjas nyugdíjasok
Címkék: utazás schumacher trabant bolt nyugdíj tömegközlekedés rendelő mentő tyson orvosi nyugdíjas parizer párizsi usain terrorelhárítás
2011.06.07. 10:54
Mostanság a politikai hadszíntéren és így a mindennapjaink során is egyre gyakrabban szóba kerül a nyugdíjak, nyugdíjasok kérdésköre. Ebbe a témába az alábbi cikkben természetesen nem kívánunk belefolyni, az oldal tematikájához hűen mi csupán a nyugdíjasokat, mint mindennapi embereket vesszük górcső alá, néhány sajátosságukkal, szeszélyükkel és furcsaságukkal.
Az általános jelenséget valószínűleg mindenki ismeri, ha máshonnan nem, a reggeli, illetve délutáni tömegközlekedési időszakból, hiszen sokuknak általában pont akkor támad sürgős dolga (pl. átmenni a város túloldalán levő piacra), amikor a dolgozó emberek munkába, a diákok pedig iskolába mennek. Az ülőhelyet persze néha enyhébb, néha erősebb célozgatással kitaktikázzák maguknak és sikeresen elfoglalják az utasok elől, akik havonta megveszik a méregdrága bérletüket, vagy esetleg kifizetik a teljes árat a jegyükért. (Képzeljük el ugyanis, hogy létezik olyan csodaország, ahol arra is jut a költségveUnoka elkíséri a nagymamát az orvosi rendelőbe, hiszen a mama már nem igazán képes autót vezetni, illetve kocsija sincs, tömegközlekedni pedig – legalábbis az unoka felé ezt kommunikálja – már ugyancsak nem teszi lehetővé az egészségügyi állapota. Megérkeznek a rendelőbe, leülnek, és várnak, hogy sorra kerüljenek. Fél óra eltelik, ami alatt két beteg fordul meg az orvosi szobában, a nagymama pedig gyors statisztikai és matematikai számításokat követően arra jut, hogy neki nincs kedve és ideje kivárni az előtte levő kb. tucat embert. Stratégiát vált hát, mereven figyeli a rendelő ajtaját, és amikor az kinyílik, a rossz lábú nagymama egy már-már a hangsebesség határát súroló kilövést hajt végre saját és úgy viharzik be az orvosi rendelőbe, hogy a gyorsaságát látva Usain Bolt szégyenében egy hétig nem mozdulna ki valamelyik finomszeszgyár raktárából. Ezt követően a nagymama egymaga bent tölt vagy fél órát, mialatt odakinn lincshangulat alakul ki, unokája pedig megesküszik magában, hogy legközelebb mobil kordonokat és néhány állig felfegyverzett deszantost is visz magával a rendelőbe. Aztán kinyílik az ajtó, a mama pedig újra a régi, a kilincsen támaszkodva integeti magához a komoly tömegverekedést hajszál híján megúszó unokát, hogy őt élő járókeretnek használva hagyja el a rendelőintézetet.
A helyzet és az alany más, a helyszín még mindig a rendelőintézet. Egy Mike Tyson toleranciaküszöbével megáldott nénike érkezik a háziorvoshoz, és már ránézésre rengetegnek találja az ott várakozó 10-12 embert. Beáll az ajtóba és megkérdezi, hogy vannak-e bent a doktor úrnál, hiszen ő hű, meg ha… Az ott ácsorgó, valószínűleg munkaidő után érkező és sorukat kiváró illetők igent válaszolnak, amire a néni előadja, hogy ő mentőt akar intézni a háziorvossal. Hú, ez komolyan hangzik, de nem annyira hihetően, ezért, amikor kijönnek az orvostól, a nénike helyett a soron következő megy be a rendelőbe. A nénike persze nem adja fel, ott toporog az ajtóban, majd, mikor a bent levő beteggel együtt az asszisztens is kijön, a néni meghallja a nap kulcsmondatát: „Akik csak receptért jöttek, jöjjenek!”. A nénike azonnal a küldöttség élére áll, érdekes módon, akkor már szó sincs mentőről, és beviharzik az orvoshoz, ahonnan aztán fél óráig ki sem jön. Nyilván ennyi időre szükség van a mentőt és a gyógyszereket lerendezni.
Nyugdíjas nénike rendszeresen elmélyül az egyes áruházak és élelmiszerboltok akciós katalógusaiban és egy nap örömmel tapasztalja, hogy az egyik bolt nagyon vad akciózásba kezdett a parizer terén. Azonnal felhívja a lányát és megkéri, hogy ha legközelebb arra jár, ugorjon be neki némi párizsiért, egész pontosan 1,5 kilogrammért, méghozzá szeletben. A lányának természetesen nem az a legfőbb dolga, hogy átgondolja ezeket a kéréseket, így csak felírja magának a rendelést, aztán legközelebb vásárláskor, a pultnál veszi elő a listát. Mikor közli az eladóval, hogy mennyi párizsit szeretne és hogyan, ő visszakérdez, hogy biztos-e ebben a 1,5 kiló, szeletre vágott áruban. A lány is némileg abszurdnak érzi a kérést, ezért felhívja a mamát, aki majdnem felháborodottan megerősíti, hogy igen, ő szeletben kéri a párizsit. Hogy még ezzel is neki legyen dolga? Na, nem!
A tömegközlekedésről már volt szó, nézzük, mi történik, ha egy nyugdíjas a volán mögé ül. Alanyunknak egy kék Trabant 601-ese volt, és bizony úgy ragaszkodott ehhez a típushoz, mint – első virágzásakor – Michael Schumacher a Ferrarihoz. A néni keresztül-kasul bejárta az országot a kis kék csodájával, és persze mindenhol csodájára jártak a vezetési stílusának, főleg, akik látták őt egy parkolóhelyről kitolatni. A kuplungot induláskor csupán leheletnyire engedte fel, a gázpedált ugyanakkor padlóig nyomta, melynek következtében a szegény 601S disznóvágást megszégyenítően visító motorral tette meg mindazt a három méter, ami a tolatáshoz szükségeltetett, a környékbeli többi autós pedig gyorsan felkapcsolta a ködlámpát, hogy lássanak valamit az óriási kékesszürke füstfelhőben. Jó, hogy akkor még nem létezett Terrolelhárítási Központ, hiszen feltehetőleg azonnal kivezényeltek volna a helyszínre néhány osztagot - a látszat alapján jogosan és megalapozottan - a lakosság elleni komoly gáztámadást feltételezve.Azt hiszem, mindannyian nagyon örülnénk, ha többségében laza, vidám, és élettel teli nyugdíjasokkal lennénk körülvéve. Egy nyaralás alkalmával volt szerencsénk egy ilyen hölgybe botlani, aki a kishajó tetejére állva irányította hangosan a teknőslest vezető görög matrózokat, majd megálláskor ugyanazokra a sziklákra mászott fel, és ugrott belőlük a tengerbe, ahova sok feleannyi idős fiatal alig mert felkapaszkodni.
A példák, még egyszer leírom, konkrét eseteket írnak le, tehát semmi esetre sem kívántam velük általánosítani. Minden nyugdíjasnak jó egészséget, minél több boldog évet kívánok!
Több filmben, regényben, alkotásban dolgozták már fel azt a régebben mindennapi, manapság talán eltűnőben levő, főleg vidéki jelenséget, ahol a férj mindent megtesz, hogy a házsártos asszony tudtán kívül némi alkohollal kezelgethesse a torkát, a feleség pedig persze állandóan az ura nyomában van és sok esetben Columbo felügyelő nélkül is rájön a furfangra. Ennek pedig enyhébb esetben csak kiabálás, durvább esetben akár sodrófadobálás is lehet a következménye. A fenyítés pedig egész szélsőséges eredményeket is hozhat, a távoli rokonságban volt például egy hasonló házaspár, ott a férj mondjuk nem ivott, hanem dohányzott, a felesége erős tiltása ellenére. De annyira félt az asszonytól, hogy a legenda szerint még annak halála után is csak stikában mert rágyújtani a ház udvarán.Mai alanyunk Misi bácsi, akinek hasonló megpróbáltatásokat kell átélni a mindennapjai során. Misi bácsi már nyugdíjas, ahogyan – nem éppen nagy szerencséjére – a felesége is, és hát az alkoholt nem éppen a lefolyóba szereti öntözgetni. Vagyis lehet, hogy oda szeretné, csak a torka valahogy mindig az útját állja. Misi bácsi nem egy válogatós típus, jöhet a több ezer forintos Whiskey-től a szőlővel még köszönőviszonyban sem levő bornak látszó itókáig akármi, ő nem húzza az orrát, nem finnyáskodik, hanem úgy táplálja magába a cuccot, hogy a nap végére az ember nem csak Celsius, hanem maligánfokban is mérhető lesz. Egy alkalommal, mikor kórházba készülődött, és éppen egy adatlapot töltött ki, a felesége Misi bácsi minden nap szedett gyógyszereinél majdnem a pálinkát is feltüntette.
A Misi bácsival kapcsolatos esettanulmányok három helyzetet tárnak fel: nincs otthon az Asszony, az Asszony elmegy 1-2 órára otthonról, vagy pedig az Asszony teljes egészében otthon tartózkodik.
Az első eset a legegyszerűbb és leginkább megnyugtató, hiszen nincs ellenőri szervezet, így a házon belül nagyjából liberálisan lehet piálni és persze összejárni a szomszédokkal. Misi bácsi egy átlagos napja ilyenkor a következőképp zajlik.
Felébred, megiszik egy pálinkát, megmosakszik, iszik még egy pálinkát, majd valamit falatozik és kimegy az utcára, hogy tudatosítsa a hasonszőrű szomszéd kollégákban, hogy ő bizony otthon van és akcióra kész. Hamarosan meg is jelenik az első delikvens, akivel valamilyen jelentős eseményre (szép az idő, süt a nap, ma rántottát reggeliztem) megisznak egy pálinkát és egy pohár bort, beszélgetnek egy pár percet, aztán mindenki megy a dolgára. Ezt követően Misi bácsi felcsap díszlettervezőnek és elkezdi kialakítani az aznapi munkavégzésének a színpadát, hogy mire az Asszony hazaér, lássa, hogy ő bizony nem a hangyák számolásával töltötte a napját. Levág néhány ágat a fáról, szépen elhelyezgeti azokat… aztán felszalad a szomszédhoz, nyilván valami hasznos tanácsot kérni a munkájával kapcsolatban. Biztos, hogy óriási tapasztalat-, és eszmecsere folyik egy ilyen megbeszélésen, hiszen mozgása alapján Misi bácsi hazafelé már rendszeresen az Eötvös-ingával próbál azonosulni. Na, vissza a fához, félrehúz 1-2 ágat, kicsit elgondolkodik a dolgokon… aztán, mint aki megfejtette a gordiuszi csomót, beszalad az utca közepére és int a szomszédnak, hogy ugorjon át egy kicsit, nyilván nem minden 
részletre emlékszik az előbb megbeszéltekből. A szomszédra persze nem kell sokat várni, az ember az állig felfegyverzett komplett francia idegenlégiót sejti mögötte, mikor meglátja, milyen szinten siet lefelé az utcán. Újabb eszmecsere következik, kis itókával kísérve, hiszen, ha Rimbaud költészetéhez kellett némi abszint, akkor a ház körüli munkákat sem árt némi borral és pálinkával megtámogatni. Hm, lassan megjön az Asszony, valamit még fel kellene mutatni… Ez az! Misi bácsi fogja a szatyrát és elindul a boltba, hiszen a felesége tegnap felhívta rá a figyelmét, hogy elfogyott otthon a szörp. A boltot Misi bácsiék házától két útvonalat követve célszerű megközelíteni. Az egyik út rövidebb valamivel, de rosszabb minőségű, a másik kicsivel hosszabb, de ki van kövezve. Gyalog persze mindegy, vagy mégsem? Nem hát, hiszen a kevésbé rövid szakaszon haladva útba ejthető egy olyan épület, ahol egészen véletlenül alkohol tartalmú italokat árulnak. A bolt egyébként, akármelyik útvonalon haladva, sorban állással, mindennel együtt kb. fél óra alatt megjárható. Nos, Misi bácsi odafele a rövidebb utat követi, hazafele viszont már a hosszabb kifutópályán látszik barangolni, és – az előbbi kis épület belülről való tanulmányozása után – kb. egy óra alatt sikerül hazaérnie. Nem sokkal később pedig már az Asszony is betoppan, addigra a díszletek a helyén vannak, Misi bácsi pedig elmondja, milyen sokat dolgozott a nap ezelőtti részében és lefekszik, hogy kipihenje ezeket a fáradalmakat. Az Asszony persze rutinosan és behatóan megvizsgálja a Misi bácsi által elvégzett munka végeredményét, az öreg pedig ilyenkor általában az „Ezt sem csináltad meg, azt sem csináltad meg…” mondatokkal kénytelen szembesülni.
részletre emlékszik az előbb megbeszéltekből. A szomszédra persze nem kell sokat várni, az ember az állig felfegyverzett komplett francia idegenlégiót sejti mögötte, mikor meglátja, milyen szinten siet lefelé az utcán. Újabb eszmecsere következik, kis itókával kísérve, hiszen, ha Rimbaud költészetéhez kellett némi abszint, akkor a ház körüli munkákat sem árt némi borral és pálinkával megtámogatni. Hm, lassan megjön az Asszony, valamit még fel kellene mutatni… Ez az! Misi bácsi fogja a szatyrát és elindul a boltba, hiszen a felesége tegnap felhívta rá a figyelmét, hogy elfogyott otthon a szörp. A boltot Misi bácsiék házától két útvonalat követve célszerű megközelíteni. Az egyik út rövidebb valamivel, de rosszabb minőségű, a másik kicsivel hosszabb, de ki van kövezve. Gyalog persze mindegy, vagy mégsem? Nem hát, hiszen a kevésbé rövid szakaszon haladva útba ejthető egy olyan épület, ahol egészen véletlenül alkohol tartalmú italokat árulnak. A bolt egyébként, akármelyik útvonalon haladva, sorban állással, mindennel együtt kb. fél óra alatt megjárható. Nos, Misi bácsi odafele a rövidebb utat követi, hazafele viszont már a hosszabb kifutópályán látszik barangolni, és – az előbbi kis épület belülről való tanulmányozása után – kb. egy óra alatt sikerül hazaérnie. Nem sokkal később pedig már az Asszony is betoppan, addigra a díszletek a helyén vannak, Misi bácsi pedig elmondja, milyen sokat dolgozott a nap ezelőtti részében és lefekszik, hogy kipihenje ezeket a fáradalmakat. Az Asszony persze rutinosan és behatóan megvizsgálja a Misi bácsi által elvégzett munka végeredményét, az öreg pedig ilyenkor általában az „Ezt sem csináltad meg, azt sem csináltad meg…” mondatokkal kénytelen szembesülni.Ha az Asszony elmegy valahova, akkor kb. ugyanez a menetrend lép érvénybe, csak az ingajáratot expresszesíteni kell. Ilyenkor csak egy short term eszmecserére van idő a szomszéddal, vagy a boltba menet magát a boltot nem is ejtjük útba, csak azt az útszakasz felénél elhelyezkedő kis épületet.
A legnehezebb eset természetesen, mikor az Asszony is otthon tartózkodik. Ilyenkor Misi bácsi kénytelen gerilla módszerekhez folyamodni, és a legkülönbözőbb módon álcázni a minél több helyre pozícionált italos palackokat. Így jut egy borosüveg a kutya-, és a csirkeeledel mellé, egy a régi, 12 éve használaton kívüli gumicsizmába, a pincébe, a Nagymama régi festménye mögé, a gépzsíros dobozba, stb.. Misi bácsi azonban, úgy fest, ilyen szempontból nem a legjobb párt választotta magának, hiszen a felesége valami veleszületett, különleges profilozó képességet használva mindig kikörvonalazza magában a pia potenciális rejtekhelyét és a szimata kb. annyira szokott tévedni, mint Paul-é, a polipé. Misi bácsi tehát az esetek többségében kénytelen felesége szitokáradata közepette nagyokat sóhajtva végignézni, ahogy félüvegnyi innivalói a lefolyón keresztül a csatornapatkányok poharaiban kötnek ki. Az Asszony persze sok esetben nem csak a bizonyítékot találja meg, hanem tettenérést követ el. Egy alkalommal például Misi bácsi, mikor nagyon megszomjazott, úgy döntött, hogy a pincelejáró aljában húzza meg a borosüveget, mivel úgy sejtette, itt még az amerikai hadsereg Aliens radarja sem tudja őt bemérni. Ez a feltételezése egy pillanat alatt köddé vált, mikor – pont két jóízű korty között – meghallott egy ismerős hangot, ami – nem éppen a legbarátságosabb hangszínbe öltöztetve - azt mondta neki: „Jó munkát!”. A radarral lehet, hogy számolt ugyanis, de arról a sokkal veszélyesebb és érzékenyebb szenzorról elfeledkezett, aki véletlenül éppen a pincelejáró feletti kis virágoskertet művelgette…
Röviden és tömören ez lenne hát Misi bácsi mindennapos küzdelme a torokedzésért, aki látott, hallott már hasonlókat, ossza meg velünk!
Zastava vs. Ferrari
Címkék: ferrari üveg rend zastava kollégium ló zsír papucs ózd danny vietnami grease tangapapucs zuko kenickie
2011.05.31. 09:46
A mai mindennapi, de közel sem átlagos fazonunk Sleki, akire néhány évvel ezelőtt egymagára lehetett volna egy komplett valóságshow-t alapozni.Sleki Ózdon lakott hivatalosan, és több alkalommal mesélt érdekességeket arról a városról. Ezekbe az anekdotákba most nem akarnék belemenni, de mégis van egy, amit kiemelnék: elmondása szerint egy szép nap éppen egy kétes hírű lakótelepen repesztett a piros Zastavájával (na jó, ez a szülei kocsija volt), amikor az egyik emeletes ház nyolcadik szintjének egyik ablakába tévedt a tekintete, ahonnan egy igen furcsa pofa pásztázta a környéket. Mint hamarosan kiderült, ez a furcsa arc nem egy emberhez tartozott, hanem egész pontosan egy lóhoz, aki az emeleti ablakon kinézve vizslatta az utcán zajló eseményeket. Felénk is megszokott jelenség, hogy a panelházak ablakaiból néhányan hosszú órákat eltöltve igyekeznek követni a mindennapi történéseket, nálunk azonban ez leginkább az idősebb nénikékre jellemző, úgy néz ki, Slekiék felé – amennyiben igaz volt a meséje – ez főként a lovak privilégiuma.
Mint már utaltam rá, Slekiéknek egy piros Zastavája volt, ő pedig több alkalommal ezzel az autócsodával repesztett le a tőle kb. 170 km-re található főiskolára. Egyszer beültem mellé az említett járműbe és – mivel sok legendát hallottam Sleki vezetési stílusáról – rendes jogkövető állampolgárként elkezdtem bekötni magamat az ülésbe. Azaz, csak kezdtem volna, hiszen az övvel még semmi gond nem volt, csak éppen nem volt hova bekapcsolni, az alkalmatosság helyén csupán egy törött csonkot találtam. Megkérdeztem Slekit, hogy most mi legyen, erre kijelentette, hogy azt nem kell bekapcsolni. Nos, rendben, elindultunk, néhány méter megtétele után pedig eljött mellettünk egy tűzpiros Ferrari, ami gyakorlatilag vörös posztót varázsolt Sleki szemei elé. „Legyorsulom, b.zm.g!” – kiáltott fel és padlóig nyomva a gázt – lakótelepen! – utánaeredt. Szerencsére a piros lámpa kb. 50 méter múlva megfogta mind Slekit, mind pedig a Ferrarit. A két kocsi beállt egymás mellé, Sleki haverom bal kezét lazán a kormányon lógatta, jobb kezével a sebességváltót szorongatta, a valamilyen újság mellé kapott reklámcélú tangapapucsot viselő jobb lábával pedig elszántan túráztatta a Zastava mind az 55 lovas motorját, és kis téglalap alakú szemüveglencséi mögül úgy nézett át a Ferrari vezetőjére, ahogy a Scorpions bandájának sofőre bámulta Danny Zukot Kenickie autójában, mielőtt összecsaptak egymással. A lámpa zöldre váltott, Sleki odalépett a Yugo-nak, a rivális pedig Indulj!-t parancsolt a Ferrari kb. 3,4 literes motorjának… Sleki első mondata, néhány másodperccel később, a következőképp hangzott: „Hova tűnt ez a szemét?”. Biztos valamelyik háztetőre, mondtam neki, Sleki viszont nem adta fel, eldöntötte, hogy ő bizony befogja ezt a vele nyilván totálisan egyenrangú ellenfelet. Innentől egy ózdi Marcus Grönholmként kerülgette a gyanútlan autósokat, de ismét nem sokáig, ugyanis a Ferrari továbbra sem volt a horizonton, a hátul ülő haverunk pedig halálfélelemre kezdett panaszkodni, így Sleki inkább visszavett normál utazótempóra.
A már említett tangapapucs Sleki mindennapos öltözékének komoly részét képezte, általában persze csak a kollégiumban viselte, nyáron simán, télen pedig zoknival. Egyszer valaki meg is kérdezte tőle, hogy kívülre, vagy belülre húzza-e hozzá a zoknit, ő természetesen belülre húzta, ezzel a megjelenésével pedig eséllyel nevezhetett be az ötödik Tini Nindzsa Teknőc szerepére. A sok használattól a szegény papucs egy idő után megadta magát, a lábujjfogó rész elvált a talptól, így alkalmatlan lett a viselésre. Azaz, csak lett volna, hiszen Sleki barátunk egy gombostűvel felülkerekedett a problémán, a pacsker tehát ismét használatra kész volt, csak a szőnyeggel borított felületek jelentettek néha kisebb problémát.Sleki kollégista mindennapjai sem éppen a szokásos mederben teltek, több alkalommal kapott például szobatársával együtt figyelmeztetést a szobában uralkodó irtózatos rendetlenség okán. Való igaz, ha bement hozzájuk az ember, nem talált egy fél fenéknek elég ülőfelületet sem, ahol teljes biztonsággal megpihenhetett volna. Egy alkalommal már előre szóltak nekik, hogy ellenőrzés lesz, a szobájukban pedig természetesen olyan rend és tisztaság uralkodott, mint 1943 februárjában, Sztálingrádban. Mit tesz ilyenkor a normális ember? Megpróbál gyorsan tenni a káosz ellen. És mit tesz a Sleki és társa közhasznú társaság? Kerít két nagy plédet, meg két asztalterítőt, némi törülközőt és letakarja az asztalt, az ágyat, a székeket. A szoba rövid idő alatt úgy nézett ki, mint a filmekben a főhős 10 éve elhagyott lakása, ahol poros lepedők borítanak mindent, még a milliós értékű versenyzongorát is. A cél szentesíti az eszközt, Slekiéket nem rúgták ki a kollégiumból.
A srácnak a szófordulatai sem voltak éppen átlagosak. A hétköznapi életben a telefon felvétele után használandó általános kifejezés, a „Hallo, tessék!” Sleki nyelvén – némileg agresszív hanghordozással - így hangzott: „Na, mi a f.sz van?”. Ez a mondat akkor sem hangzott másképp, amikor Slekit az édes apukája hívta. Egy alkalommal fültanúja voltam egy ilyen beszélgetésnek, a Faterja éppen nem találta a srác pornófilmjeit az otthoni gépen, ő viszont nem szándékozott neki megmondani ezek pontos helyét. Na, de nézzük tovább, a „jó, rendben, oké, stb.” szavak helyett Sleki leginkább a „Zsír!” kifejezést használta. Egy alkalommal például az egyik áruházban kérdezte meg az alkalmazotti gárda egyik tagját, hogy ha visszavisszük az üres üvegeket, mi történik. „Kapunk ezért valami papírt, vagy bizonylatot?”. „Igen, és azt le tudják vásárolni!”. „Zsír!”. Most mindenki azt gondolhatja, nem vall valami óriási tájékozottságra ilyeneket megkérdezni… pontosan így van, Slekinek voltak néminemű hiányosságai, több téren is. Egy alkalommal például a vizsga előtt álló haverját faggatta: „Tűkön ülsz már, mi?”. És így folytatta, magát dicsérve: „Micsoda mondást tudok, mi?! Csak kár, hogy nem tudom, mi a franc lehet az a tűk…”.
Sleki már normalizálódott, komoly kapcsolata van és felelős beosztása egy cégnél, de bizonyosan maradtak benne nem hétköznapi vonások. Mára befejezem, remélem, senki nem ült tűkön, hogy vége legyen már!
A gombapörkölt, a kutya, Tunguzka és Chuck Norris
Címkék: chuck kutya norris pálinka bor vendéglátás tunguzka rokon aranylánc parasztház herkules osb gombapörkölt
2011.05.26. 14:09
Mai alanyunk egy kedves rokon, hogy inkognitóját megőrizzem, mondjuk Karcsi bácsinak nevezem el.Vidéken lakik, egy régi parasztházban, amelyet belső kialakítása miatt bárkinek tudnék ajánlani, aki egy ’70-es, ’80-as években játszódó filmet akarna forgatni, hiszen nem kellene a díszletre és a rendezésre túl sok pénzt áldozni. Karcsi bácsi és családja bizonyosan valamiféle újfajta, zöld- és egyben munkáspárti művészeti ág fanatikusa, hiszen falaikat puszta OSB lapok borítják, belül tartózkodva csak a különböző kellékekből, mint pl. falióra, ruhaakasztó, stb., jövünk rá, hogy tulajdonképpen nem Godzilla kutyájának a házában vagyunk. A lakban, mint említettem, minden a retró vonulatot képviseli, piros-fehér műanyag falióra, régi, lila szódásszifon, világoszöld-fehér szekrénysor, és persze demizsonok sokasága. A demizsonok tartalma természetesen a forgóbbnál is forgóbb eszközök körébe tartozik, ha másból nem, hát Karcsi bácsi orrszerkezetéből nagyfokú bizonyossággal következtethetünk erre. Hogy milyen is lenne ez? Mintha a Sziklás-hegység legcsipkézettebb vonulatából kivágnánk egy darabot, kölcsönöznénk neki némi érett cseresznyeszínt, és az egészre lila színben csordogáló kis patakokat festenénk. Karcsi bácsi a cseresznyeszín megfelelő és folyamatos biztosítása érdekében szőlőt művel kertjében és természetesen némi alkohol tartalmú végterméket gyárt belőle. Volt alkalmam ezt a bornak készülő és színében arra valóban hasonlító itókát megkóstolni, íze leginkább a Faterom magnóorsójára emlékeztetett, amit gyerekkoromban sokszor intenzíven rágogattam. Persze, a bor önmagában nem elég a szaglószerv tartós és intenzív karbantartására, ezért Karcsi bácsi pálinkafőzéssel is szokott próbálkozni. Ezen a téren az öreg a szélsőségek híve, van, hogy olyan főzetet készít, aminek ha az 1:50-hez higított verziójával lepermeteznénk egy nagyvárost, annak helyén a sötétszürke köd feloszlása után csak üszkös romokat és krátereket találnánk. (Állítólag a Tunguzka-eseményeket is Karcsi bácsi egyik pálinkásüvege idézte elő, ami véletlenül leesett a polcról.) Ezek után az öreg persze visszafogta magát és gyengébb szilvapálinkát főzött, de ezúttal is sikerült olyannyira túl (vagyis inkább alul) lőni a célon, hogy a fokmérő nem reagált a pálinka erejére, ami valahogy felvette a forrásul szolgáló szilva színvilágát.
Karcsi bácsi a szakácsművészetben is nagyon otthon van, egyszer vendégségben voltunk nála, és valakinek feltűnt, hogy az addigi gyakorlattól eltérően semmiféle szőrös, négylábú illető nem őrzi a házukat. Nem lévén különösebb téma, megkérdeztük, hogy mi történt a kutyájával. Aztán elmesélte, hogy egy szép napon belőtte a Hókuszpók frizuráját és kibillegett az erdőszélre – Törpök híján – némi gombát szedni. A leszedett terményből aznap össze is rittyentett egy jó kis gombapörköltet, amiből a család nem evett csak ő, és a kutyája. A házőrző – könnyen lehet, hogy a remek ebéd hatására – átköltözött az örök vadászmezőkre, Karcsi bácsi pedig… elmondása szerint egy fél napig gyomorfájással küszködött utána. Ekkor tanácsoltam neki, hogy vannak szakértők, akikkel meg lehet nézetni a vadon szedett gombát, ő viszont így reflektált: „De hát értek én hozzá!”.
A helyiek egyébként úgy tudják, aznap egy hollywoodi híresség, bizonyos Chuck Norris vendégeskedett Karcsi bácsinál, aki három üveg Erős Pistát is betolt a frissen elkészült gombapörkölthöz és mindezt a már említett, erős verziójú pálinkával öblítette le, majd délutáni futóedzését befejezve hazáig sprintelt. Azóta sem tisztázott, hogy a kutya a gombapörköltet nem bírta, vagy csak rá talált morogni a ház vendégére…
A helyiek egyébként úgy tudják, aznap egy hollywoodi híresség, bizonyos Chuck Norris vendégeskedett Karcsi bácsinál, aki három üveg Erős Pistát is betolt a frissen elkészült gombapörkölthöz és mindezt a már említett, erős verziójú pálinkával öblítette le, majd délutáni futóedzését befejezve hazáig sprintelt. Azóta sem tisztázott, hogy a kutya a gombapörköltet nem bírta, vagy csak rá talált morogni a ház vendégére…Karcsi bácsi egyébként híresen vendégszerető ember, vagyis, ha pontosan akarunk fogalmazni, leginkább vendégségszeretőnek titulálnánk. Ha olyanja van, gondol egyet és elmegy látogatóba egy rokonhoz, a szerencsés kiválasztottat pedig az a megtiszteltetés éri, hogy akár három napig is gondoskodhat Karcsi bácsi és famíliájának a jólétéről. Miután a frigó teljes tartalmát és a fél spájzot eltüntették, illetve – a vendéglátó rokon kontójára – a közeli bolt összes alkoholkészletét legurították, némi piszkos ágyneműt hátrahagyva hazafelé veszik útjukat. A viszontlátás persze mindig kicsit kurtábbra szokott sikerülni, nem tudni, hogy Karcsi bácsiéknál valóban bevett szokás-e már délután fél hatkor lefeküdni, vagy csak akkor álmosodnak el ilyen korán, ha az adott rokon visszaadja nekik a megtisztelő látogatást, de az biztos, hogy az öregéknél már RPG-vel lövik a pizsamát, mikor Napunk odakinn még javában a munkaidejét tölti. Karcsi bácsiéknál az ember nem szívesen fogyaszt semmit, a gombapörkölt mindenkiben erős emléket hagyott, csak úgy, mint a savanyú főtt krumpli, amit egyszer volt alkalmuk felszolgálni. A már említett borát szívesen méri a vendégeknek, de a takarékoskodás és persze az egészségükért való aggodalom miatt csupán komplett baktériumtenyészetekkel felérő kávéspoharakban méri az itókát.
Karcsi bácsi a családi ünnepekre is maximális lelkesedéssel szokott készülni, unokahúga ballagására például egy aranylánccal állított be, amiről néhány nap elteltével kiderült, hogy köze lehet Jézushoz, hiszen a víz színén is képes fenn maradni. Na, ennyire azért nem volt meleg a helyzet, de az aranylánc annyira volt igazi, mint Mickey Hargitay 1960-as Herkules filmjében a legyőzött sárkány.Karcsii bácsi nevében is jó étvágyat kívánok mindenkinek egy kis gombapörkölthöz!
A diabetikus dietetikus Oszkóban
Címkék: tökéletes ajándék katona vízkő dietetikus félreértés ketchup oszkó oslo kávéfőző kentucky diabetikus bábolna diabétesz termosztát lundgren szuvenir szuverén félrehallás
2011.05.23. 14:58
Az idősebb generációnál gyakran tapasztalhatjuk, hogy természetszerűleg megpróbálják felvenni a versenyt, a ritmust napjaink követelményeivel. Van, akinek ez maradéktalanul sikerül, van, akinek sehogy és van a középút, ami talán a legmulatságosabb helyzeteket tudja szülni. Ebbe belefér mindenféle, félrehallás, félreértés és néha persze egy kis adag nem odafigyelés, amikor az ember nem akar elveszni a részletekben és így a mondandója sem lesz éppen a legrészletesebb és legpontosabb.Mai anyagunk néhány ilyen félreértésből, félrehallásból és értelmezésből adódik, amely mind egyetlen személytől származik.
Alanyunk egyik rokona, idehaza nem lévén munkája, kibútorozott néhány éve Norvégiába. Sajnos úgy adódott, hogy a srác egy alkalommal autóbalesetet szenvedett, főszereplőnk pedig el akarta mondani, hogy a rokont a norvég fővárosban műtik, kis félreértés azonban mosolyt csalt a szomorkás mondanivalóra: „Kinn műtik a Jóskát, Oszkóban!”. Gyorsan hozzáteszem, a rokon nem a norvég pénzügyminiszteri posztot töltötte be.
Főszereplőnk házában némi problémák adódtak a fűtéssel, konkrétan a termosztát mondta fel a szolgálatot. A termosztát ugye, mint tudjuk, önmagában egy főnév, alanyunk azonban már egyből tárgyraggal értelmezte: „Mondtam a fiamnak, hogy vegyen egy ilyen termosztát!”.
Az ínyencek nagy része nyilvánvalóan ismeri és szereti a Kentucky fűszerezésű csirke szárnyakat. A megfelelő fűszer ugye boltban is kapható és némi hús hozzáadásával házilag is elkészíthető. Főszereplőnk ezt a fűszert valószínűleg később ismerte meg, mint egy másik, mártás halmazállapotú ízesítőanyagot, és a következőt kombinálta össze a kettőből: „Csinálok vasárnap kecsöpi csirkeszárnyat is!”.
Sok háznál bevált szokás a hosszabb-rövidebb nyaralásokról, utazásokról a velünk nem tartó közvetlen családtagoknak ajándékot vinni. Az ajándék szó elég kézenfekvőnek tűnik ebben az esetben, főszereplőnk azonban szinonimát keresett, és félig-meddig talált is, a szóismétlés elkerülése végett. A szinonima azonban – mint sokszor máskor – most sem teljesen állta meg a helyét: „Viszek a fiamnak egy ilyen kis szuverént!”.
Bizonyára mindenki emlékszik a Tökéletes Katona című film jelenetére, amikor az áldozatai hallószerveit előszeretettel gyűjtögető Dolph Lundgren egy fülkagylókkal ékesített fűzért viselve a következőket mondja: „Csupa fül vagyok!”. Alanyunk nem látta ezt a filmet, de a közmondást ismeri, persze, némi megmosolyogtató változtatással: „Mondjad csak, tiszta fül vagyok!”. Nem tudom, ki, hogy van vele, én például sokszor nem tudom értelmezni, amit az orvosok a különböző jelentésekre, receptekre, papírokra szaknyelven ráirkálnak. Főszereplőnket ugyan érdekli a téma, de orvosi rendelő téren azért néha ő is belefut furcsaságokba. A következő dialógus is erről ad tanúbizonyságot.
- Elküldték a férjemet diabéteszhez!
- Nem dietetikushoz?
- De, de, igazad van, diabetikushoz!
Alanyunk fiának munkaköre bizony gyakori utazgatással párosul. Egy alkalommal bejelentette, hogy későn fog jönni és megmondta, hogy hova lesz az aznapi menet. Főszereplőnk így adta tovább a történetet: „Későn jön a srác azt mondta, ma Gábornál dolgozik!”. Hogy milyen Gábornál, és helyileg hol található az említett személy, azt már nem tudta megmondani, de másnak sem volt erre nézve ötlete. Aztán este kiderült, hogy alanyunk fia nem Gábornál, hanem Bábolnán dolgozott, csak némi félreértés csúszott a képbe.
Mint minden háztartási gépet, olykor-olykor a kávéfőzőt is tisztítani, ápolni kell, nem ritkán azért, mert ellepi a vízkő, ami egy idő után rányomja a bélyegét az ebben elkészített itókára. Főszereplőnk talán szereti a furcsa mellékízt, vagy csak szimplán egy újabb félreértésről volt szó, mikor a következőt mondta: „Én azért elég sokszor kivízkövesítem a kávéfőzőt!”.
Nos, mára több félresértés nem jut az eszembe, így azt hiszem, itt lefejezem! További szép lapot!
Itt ma má' nem jön busz!
Címkék: edzés busz alkohol alvás kocsma edző bicikli uszoda strand szomjas baywatch kabin horkolás síp úszómester
2011.05.19. 07:52
Ha a medence széléről ugrálunk, vagy a kötélen ücsörgünk, ránk fütyülnek, ha futunk a medence síkos partján, figyelmeztetnek, hogy ebből akár sérülés lehet, és ha a vízben gondunk támad, akár ki is mentenek bennünket. Persze, nem minden úszómester a Baywatch sorozatból kiugrott piros nadrágos, narancssárgára barnult, szálkásra gyúrt, Mitch Buchannon-féle hiperérzékeny, sírós szemű és szájú szakember, legalábbis kis hazánkban biztosan nem ez a jellemző. Ők is ugyanolyan hétköznapi emberek, mint mindenki más, kisebb-nagyobb gyengeségekkel és persze erősségekkel.Mai alanyunk, nevezzük Kázmér bának, még az előző rendszer égisze alatt kezdte az úszómesteri munkát, topográfiai szempontból remek helyen, hiszen az uszoda vonzáskörzetében akkoriban két remek krimó is funkcionált. Gyakran előfordult hát, hogy Kázmér bá kiment szétnézni az uszoda körül, aztán fél óra múlva, többszörös lépéshibával tarkított, leginkább az EKG-ra emlékeztető vonalon tért vissza munkahelyére. Sok esetben megtörtént, hogy Kázmér bá bizony belefáradt a sok munkába, illetve valószínűleg az előbb említett túrákba, és míg a gyerekek tanári felügyelettel a medencében úszkáltak, ő békésen hortyogott az úszómesteri kabinban. Egyszer-egyszer Kázmér bácsit még az úszóedző helyettesítésére vonatkozó feladattal is megbízták. A gyerekek átöltöztek, bevonultak a medencetérbe és zavartan állapították meg, hogy nincs, aki levezényelje az aznapi tréninget. Aztán mikor szétnéztek rájöttek, hogy mégis megvan az erre alkalmas személy, csak éppen csukott szemmel végzett horkolási tevékenységet művel a kabinjában. Igen, elég komolyan bekezdett a szemhéja belső felének figyelésébe, hiszen arra sem sikerült felpillantania, hogy a következő egy órában az uszodában elszabadult egy enyhébb pokol, a gyerekek játszottak, labdáztak, ugráltak a vízben, mindent megtettek, hogy felverjék Kázmér bát, mint a tejszínhabot, rá azonban semmi hatással nem volt az igyekezetük. A legszebb eset talán az volt, mikor a helyi televízió kiment az uszodát filmezni, Kázmér bá pedig éppen a szabadtéri medencénél teljesített szolgálatot. A felvételen utólag jól látható volt, ahogy az úszómesteri bódéban a szolgálatban levő szakember fehér sityakja kicsit oldalra és kicsit lefelé fittyed… vélhetően Kázmér bá éppen a sípját kereste.
Kázmér bá egyébiránt nem szerette a rendszabályokat és a kötöttségeket. Egy alkalommal feljebbvalója betrappolt az uszodába és nagy hanggal figyelmeztette Kázmér bát és néhány társát, hogy munkaidőben felejtsék el a toroköblögetést, máskülönben kénytelen lesz némi fegyelmivel meglepni őket. A barázdált arcú mester természetesen nem hagyta ezt annyiban és a következőt mondta felettesének: „Akkor adjá’ magadnak is, Öreg! Te beszélsz nekünk? Te mennyit iszol? Többet, mint mi itt összesen!”. A beszélgetés következményei már a múlt homályába vesznek, annyit lehet csak tudni, hogy Kázmér bá nem kapott fegyelmit, sőt, még jó néhány évig a helyén maradt és zavartalanul bonyolította túráit.
Kázmér bácsi fia a helyi triatlon szövetséget erősítette olyannyira, hogy egy idő után az Egyesület egy akkor nagyon drágának és modernnek számító versenybiciklivel is felszerelte őt. Emberünk a rendszeresen ismétlődő egyik „szomjas vagyok” ciklusa alkalmával úgy döntött, hogy messze van neki az italbolt és inkább valami eszközzel megy odáig. A használandó közlekedési alkalmatosság természetesen azonnal adta magát, Kázmér bá tehát felpattant fia hiper-szuper egyesületi bringájára és meg sem állt a törzshelyéig, a már említett uszoda melletti krimóig. Míg Kázmér bá odabenn ápolgatta a szomjúságtól már kaktuszra emlékeztető torkát, az egyik triatlonedző éppen arra tévedt és a kocsma mellett, a rozsdás kemping bringák és tanyabike-ok között meglátta a mindenféle biciklizár nélkül szomorkodó egyesületi versenybiciklit…
Mesterünk, ha éppen minden a helyén volt nála és persze ő is a helyén volt, nagy lelkiismerettel végezte munkáját és igyekezett vasfegyelmet tartani az uszodába járó gyerkőcök között. Az ifjak természetesen soha nem rohannak a szomszédba némi turpisságért, egy alkalommal például egyik társuk táskáját sikerült nekik felhajítaniuk az uszoda tetejére. A sértett persze nem tudott mit tenni, felmászott a batyujáért, ám mire leért, bajtársai már sehol nem voltak, ellenben a koncepciós pert tervezgető Kázmér bával, aki egyenesen rá szegezte tekintetét és feltette neki a kérdést: „Mit mászká’sz a tetőn???”. „Öööö, feldobták a táskámat…”. PUFF! Kázmér bá egy akkora maflást lezavart szegény gyerkőcnek, hogy az attól kezdve fél óráig a szárazföldön gyakorolta a bukó fordulókkal járó életérzést. Az uszoda tetején egyértelműen veszélyes volt mászkálni, mindazonáltal Kázmér bától sem volt szép, hogy nem volt kíváncsi a gyermek védőbeszédére.
Edzői munkájára már a fentiekben röviden kitértünk, ám természetesen nem minden alkalommal aludta végig a tréningeket, ha formában volt, nagyon is kemény kiképzésnek vetette alá a fejlődni vágyó nebulókat. Egyszer például kijelentette az éppen csak szárnyaikat bontogató vidéki kis csapat tanulóinak, hogy addig nem mennek haza, amíg az országos csúcsot meg nem ússzák 50 méter gyorson. A próba természetesen nem teljesült, Kázmér bá pedig egy idő után megunta és kijelentette: „Hát, ha ti erre sem vagytok hajlandóak, akkor akár haza is mehetünk…”.
Egyszer úgy adódott, hogy emberünket kérték fel, legyen az úszócsapat kísérője egy hétvégi verseny alkalmával. A kis tábor kivonult hát reggel a megbeszélt helyre, ahol elvileg fel kellett, hogy vegye őket a megrendelt autóbusz, ami azonban csak nem akart megérkezni. Mint utóbb kiderült, a környéken történt egy vasúti baleset, amihez szükség volt minden fellelhető járműre, ez pedig természetesen prioritást élvezett az úszóversennyel szemben. Kázmér bá egyszer csak felsóhajtott: „Na, itt ma má’ nem jön busz! Menjünk szépen haza!”. A gyerekek persze elindultak hazafelé, Kázmér bá pedig elköszönt tőlük és lekanyarodott egy olyan épület felé, ahol némileg oltani tudja az őt akkor már nagyon erősen kínzó szomjúságot…
A teljesség kedvéért el kell mondani az azóta már elhunyt Kázmér báról, hogy egy remek szakember volt, aki a mindennapok alkalmával általában maximálisan ellátta feladatait, az ő kezei alatt az uszoda mindig rendben volt, a gyerekek pedig nagyon kedvelték őt. Sajnos azonban, mint sok más embernél, az alkohol nála is belerondított ebbe a képbe, olyannyira, hogy a végén az életét is elvette tőle.
Az analfabéta polihisztor
Címkék: alkohol nasa templom mars pia szomszéd ezermester polihisztor garázs androméda pulóver kucsma meggyfa szerszámok
2011.05.13. 13:51
A mai hétköznapi emberünk János bácsi, aki egyszerűen csak a „Szomszéd” becenévre hallgat, mindenki így hívja őt és ő is így szólít mindenkit. Jellegzetesen magyarított afro sérójához, amelyet – mivel a fodrászhoz járás költséges - a felesége szokott csinosítani, remekül idomul az a zöldessárga, szarvasmintás pulóver, amelytől még akkor sem hajlandó megválni, ha odakinn 42 fok meleg van és még a verebek is tanga bugyira cserélik a tollazatukat. Különösen érdekesen nézett ki, mikor ezzel az ábrázattal és ebben az öltözékben beült a fia fekete, Jaguár típusú személyautójába (amin mellesleg nem volt műszaki vizsga) és abból pillázott az utcában lakókra. A ruházata elengedhetetlen kelléke egy, sivatagi vihar álcázómintával ellátott katonai nadrág, egy valódi kertészbakancs, illetve a téli napokon egy kucsma, amit még a Téli Palota ostrománál tehetett el emlékbe. Emberünk tehát látszólag kötődik a katonasághoz, de azért messze nem ilyen kemény legény.
A lakásukat és az udvart a felesége képzeletbeli, piros vonallal áthúzott alkoholosüvegeket ábrázoló táblákkal aggatta tele, a Szomszéd tehát kénytelen okosban megoldani, hogy ha néhanapján némi tintázásra támad kedve. Ez általában akkor következik be, mikor a felesége elhagyja a házat (óvatosságból ilyenkor sem ő megy ám a boltba az ellátmányért, hanem valamelyik Szomszédot kéri meg a vásárlásra), de a Street Legend szerint arra is volt már példa, hogy nagy bátran beintett az asszonynak és a felesége szeme láttára alaposan felöntött a garatra. A nagy keménykedésnek persze megvolt az eredménye, a Szomszéd az aznapi éjszakát ugyanis az ágya helyett a meggyfa alatt töltötte, az összes termést és rovart lehorkolva a fáról. Na, de ez nem volt elég, az öreg megmakacsolta magát, elvégre hogy képzeli az asszony, hogy a saját házában nem csinálhat azt, amit akar. A Szomszéd ismét az üveg fenekére nézett, és újfent Stohl Bucival egyenértékes állapotba került. A következmény egy újabb éjszaka lett az említett meggyfa alatt, az öreg pedig valószínűleg megelégelte a kis faágak, kavicsok nyújtotta akupunktúrás kezelést, és úgy döntött, ezentúl inkább az ágyában alszik, harmadnap kihagyta hát a vérhígító fogyasztását.A Szomszéd egyébként szenvedélyes gyűjtő, a tárgyakat és az információkat is nagy elánnal raktározza. Ha néhány évtizeddel korábban, Németországba születik, valószínűleg Reinhard Heydrich hivatalában óriási karriert futhatott volna be, hiszen ő az, aki mindenkiről, mindenről elsőként tud mindent és persze szívesen a világgá is kürtöli azt. A falusi nénikék, akik naphosszakat töltenek a házuk előtti padon ücsörögve, órákat vehetnének tőle „Pletykálási alapismeretek” tantárgyból.
Apropó, ha már az idős nénikéknél tartunk. A Szomszéd vasárnaponként lelkesen járkál a misére, bár az embernek gyakran az az érzése támad, hogy a felesége némileg jobban rajong a vallásért, mint ő, a Szomszéd inkább egy újabb közös program reményében kíséri el az asszonyságot. Egy alkalommal a vallási közösség buszos utazást szervezett egy messzebbi városba, én pedig megkérdeztem a Szomszédot, hogy ő is velük tart-e a programra: „Dehogy megyek én! Tele lesz öregasszonnyal, akik egész úton imádkoznak! Mondjuk nincs baj azzal, hogy imádkoznak, csak lehetnének kicsit fiatalabbak…”.
Mint említettem, a Szomszéd a tárgyakat is szívesen gyűjti, nem volt még olyan dolog, amit kértünk és ne kaptunk volna tőle. Folyamodtunk már hozzá rézcsövekért, a legkülönfélébb ajtózárba illő kulcsokért, szerszámokért, csavarokért, de volt már, hogy egy komplett Opel kormányt is kölcsönzött nekünk. Persze, ez visszafele is működik, legutóbb például a még 30 évvel ezelőtt felrakott, azbeszt tartalmú szigetelés maradványait gyűjtötte be tőlünk, hiszen – elmondása szerint – ő azt még használni tudja valamire. Lehet, hogy ha a garázsát átkutatnák, rábukkannának Marcus Crassus elveszett légiójára, a Szent Grálra, sőt, még magára a Frigyládára is.A garázsához hasonlóan egyébként maga a Szomszéd is multifunkcionális, egy igazi 21. századi polihisztor, nyugodtan mondhatjuk, hogy ő az utca Leonardo Da Vincije. Igazából semmilyen végzettsége nincs, mégis minden szakmában maximálisan otthon van, elméleti, de főleg gyakorlati aspektusból. Az ácsot kiokítja a tetőkészítésből, a klímásnak megmondja, hogyan tegye fel a kültéri egységet, az autószerelőnek első blikkre feltárja a hibákat… Sajnálhatja az emberiség, hogy a Szomszéd nem a NASA központja közelében verte fel tanyáját, hiszen akkor űrhajósaink már egész biztosan birtokukba vették volna nem, hogy a Marsot, hanem már a komplett Andorméda-ködöt is.
Sajnos az ilyen tehetségek hajlamosak elkallódni, én a magam részéről ezzel a poszttal mindent megtettem, hogy a Szomszéd kicsit kikerüljön a maga mindennapi életéből és kicsit többen ismerjék meg ezt a hétköznapi, de nem átlagos figurát.
A Kegyetlen II.
Címkék: egészség elhízás társadalom egészségügy szociális nyugdíjas panelház túlsúly kegyetlen ikerház szenvedélybeteg alultáplált
2011.05.13. 09:37
A Kegyetlen egyáltalán nem volt egy beszűkült ember, minden társadalmi problémáról, jelenségről megvolt a maga véleménye, természetesen a saját értékrendje szerint és a saját, egyéni stílusában.
A közösségi élet terén például nem volt egy kimondottan toleráns ember, a hangoskodást pedig kiváltképp nem szerette. Egyszer egy ’A panelház, ahol élünk’ jellegű szösszenetet adott elő a következőképp: „Én panelban lakom… Múltkor a szomszédban valamelyik úgy horkolt, hogy nem tudtam tőle aludni. Tosznak, finganak, kegyetlenek b.zmeg!”
Magyarország egyik legsarkalatosabb és hosszú évek óta nem megoldott problémája az egészségügy helyzete. A Kegyetlen ugyan megoldást – sok hétköznapi miniszterjelölttel ellentétben - nem tudott erre az égető kérdésre, viszont a probléma magját többször megnevezte. „Tudod, m’ér’ nincs pénz az egészségügyben? Mert a művházban (értsd: művelődési házban) a portás Hévízre jár k.rni a nőjével, az állam pénzén!” Ha a megállapítás stílusa hagy is némi kívánnivalót maga után, az említett probléma globálisan tényleg elgondolkodtató. Egy másik alkalommal a következőt mondta, szintén az egészségügyről: „Ha bajom van, akkor is, lemegyek a rendelőbe’, azt’ minden a nyugdíjasokkal van tele. Odamegyek egy órával rendelési idő előtt, akkor is má’ harmincan vannak előttem, és mind nyugdíjas!” Ezt a jelenséget, azt hiszem, mindannyian ismerjük, mindenki döntse el maga, hogy egyetért-e vele, avagy nem.Ahogy mindannyian tudjuk, hazánk társadalmára az öregedés jellemző, rengeteg a szenvedélybeteg és arányaiban kevés, akinek rendes, bejelentett állása van és így adót is fizet. A Kegyetlen ezt ilyen módon öntötte szavakba: „Magyarországon 3 millió nyugdíjas, 2 millió alkoholista, 2 millió drogfüggő, van kb. 500 ezer, aki normális, b.zmeg!”
A magyarországi keresetekről és a reálbérek színvonaláról így gondolkodott, a maga egyszerű módján: „Ingyen nem kapsz ma má’ semmit! Még egy szifiliszt sem!”.
Nem csak hazánkban, de a fejlett országok mindegyikében egyre terebélyesedő probléma a lakosság elhízottságának növekedése. Az emberek nagy része nem foglalkozik vele, hogy mit eszik, illetve a testmozgást is idegennek érzi a mindennapjaitól. Mint testépítő edző, a Kegyetlen természetesen erről is komoly gondolatokat fogalmazott meg.
A helyi lakosság fizikai állapotát például kifejezetten nem nézte jó szemmel: „Ebben a városban mindenki jól néz ki, gyerekek! Csak mi nem, akik ide lejárunk, egyébként mindenki teljesen jól néz ki! Zabálni tudnak csak, meg ülni az ablakban, azt kész!” Máskor pedig így kommentálta szülőhelye lakosait: „Enni mindig akarnak az emberek! Többet is, mint kellene!”.
Voltak emberek, akik táplálkozási tanácsokat kértek tőle, amit aztán – leginkább akaratgyengeségből - nem minden esetben tartottak be. Egyszer, mikor feltűnt neki, a következőt mondta egy delikvensnek: „Figyelj, ha csak bambuszrügyet ettél volna, nem jön fel két kiló. Ahhoz meg kéne enned 3 hold földnyi területet belőle.”.
Egyszer a következőképp minősített egy lefogyni vágyó, de ezért tenni nem sokat akaró ifjoncot: „Édes Ricsikém, Te egy nagy emésztőrendszer vagy! Olyan vagy, mint az a kövér gyerek, a Forró Rágógumiban!”.
Egy másik, hasonló problémákkal küszködő sráccal a következő két dialógusát volt alkalmam végighallgatni.
- A töltött káposztát szereted?
- Igen!
- Jó sok töltelék, meg kevés káposzta, mi?
- Nem, sok töltelék, és sok káposzta.
- Ilyenkor van széklet rendesen, nem?! Háromszor kell lehúzni, hogy egyszer megmozduljon.
- Mit kajáltál?
- Fasírtot paradicsomos káposztával.
- Két fasírtot, mi?
- Nem, csak egyet!
- Kettő volt az, ne mond má’. Szeme volt annak a főzeléknek!
- Jó, de egyet szoktam!
- Két fasírt, b.zmeg! Az elég egy szakasz rakodómunkásnak!
Foglalkozásából adódóan persze azt sem nézte jó szemmel, ha valaki egészségtelenül alultáplált volt. Egy emberkével kapcsolatban így adott hangot aggodalmának: „Úúú, nagyon vékony vagy, már csak a bőröd van, meg a nadrágod! Aggódom, hogy nem éred meg a jövő évet!”.
Akármennyire is szívén viselte a társadalom globális problémáit, a Kegyetlennek megvoltak a saját kis magánéleti gondjai is.
Rendszeresen sóhajtozott elégedetlenül, edzés közben, és közben ilyeneket mondott: „Gyerekek, az én koromban már nem diszkóba kéne járni, hanem vizeletmintát adni az SZTK-ban.”. Vagy a másik: „Nem való ez má’ nekem! Mennem kéne inkább a nyugdíjas otthonba bámulni a Duna partot!”
Mint az előző rész elején már említettem, a Kegyetlennek több gyermeke is született az évek során. A legutóbbit, egy tündéri kisfiút, nekünk is sokszor volt alkalmunk látni. Mint tudjuk, egy kis babának eleinte csak ösztönei vannak, természetesen nem tud tudatosan élni. Erről a Kegyetlen így fogalmazott: „A gyerek bőgött egész éjszaka, utána meg olyanokat fingott, mint egy ház! Én szégyelltem magam, b.zmeg! Pedig csak a cicin él!”
Az idő előrehaladtával az emberek bizonyos szükségletei iránti vágya természetesen elkezd csökkenni, és ezt igyekszik más ingereken keresztül levezetni. A Kegyetlen feleségének a szüleinél ez a következőképp nézett ki: „Anyósom is veszi ezeket a romantikus magazinokat! Biztos hiányzik neki valami. Após hazamegy, bebújik a takaró alá, durrant kettőt, aztán már alszanak is!”
Nem csak családját, de barátai és ismerősei életét is szerette olykor-olykor kommentálni.
Egyik ex-kollégájáról kiderült, hogy építkezik, méghozzá nem mindennapi leosztásban: „Ez az ürge ikerházat épít. Az egyikben Ő lakik majd az új nőjével, a másikban meg a volt felesége a fiával. Ha rossz helyre nyit, akkor is ismerőst pumpál!”Ezek lettek volna tehát az első mindennapi emberünk gondolatai, megszólalásai, véleményei a saját, illetve mások életéről, a társadalomról, a saját hétköznapjait érintő problémákról, hatásokról. Természetesen voltak más megnyilvánulásai is az évek során, ezek közlésétől azonban már eltekintünk, hiszen nem minden esetben tűrnék el a nyomdafestéket és esnének a jó ízlés határain belülre. De ebből is látszik, hogy nem kell feltétlenül celebnek, vagy politikusnak lenni ahhoz, hogy egy ember érdekes legyen és, hogy egy egyszerű ember, maga egyszerű módján is meglátja és megérzi a problémákat.
A Kegyetlen I. rész
Címkék: edzés testépítés edző building gyakorlat protein edzésterv súly body táplálékkiegészítő konditerem kegyetlen súlyzó koksz testépítő
2011.05.11. 12:34
Igazából senki nem tudja pontosan, honnan jött, hol született, mit végzett, stb. A családja egy része állítólag Ercsihez kötődik, de ő ezt nagyrészt tagadja. Fiatalkorában talán menőnek mondható testépítő volt, előfordultak ilyen-olyan, vigaszdíjnál jobb helyezései a versenyeken, de országos ismertséget például soha nem szerzett. Állítólag több házassága is volt már, de előfordult, hogy a nászéjszaka utáni reggelen az újdonsült, boldog feleség már nem találta maga mellett emberünket. Van egy lánya és fia (ami bizonyított), de kb. annyira kíváncsi rájuk, mint Lenin elvtárs a Bibliára. Egyszer mondjuk volt egy erre vonatkozó elszólása, mely szerint: „Nekem a világ minden pontján vannak gyerekeim. Voltak Csernobilban is, csak elégtek.”
A Kegyetlen egy idő után egy városi konditerem vezetője lett, és itt élt olyan intenzív közösségi életet, amely helyi berkekben óriási hírnevet szerzett neki. Lassú, megfontolt beszédével minden témára volt valami érdekes reakciója, becenevét pedig a mára szállóigévé vált mondásáról kapta, amit mindenhez hozzáfűzött, nevezetesen: „Kegyetlen ez, b.zmeg!”.
Az edzések alkalmával rengeteget hasznos és jó tanáccsal örvendeztette meg a delikvenseket, ebből következik most néhány klasszikus.
Kezdő srác éppen fekve nyomást végzett nagy bőszen, mikor a Kegyetlen meglátta és a következő technikai tanácsot adta neki: „Nyújtsd ki a kezed jobban, asziszik paralízises vagy!”
A heti edzésmennyiségről megoszlanak a gyúrósok álláspontjai, de abban általában meg lehet egyezni, hogy heti két alkalom kevés. Erről barátunk is így gondolkodott: „Figyelj, Te lejársz ide edzeni havonta kétszer, az olyan, mintha én elmennék a fodrászhoz kopaszon, hogy csináljon valamit a hajammal!”.
A kezdők természetszerűleg nem minden esetben tudják, melyik gépet, mire kell használni. Ilyenkor a teremvezetőt, az ott levő edzőt kérdezik meg, hogy megfelelő területet edzenek-e az adott géppel. Egyik nap két srác a vízszintes csigán edzett, és nem igazán tudták, hogy a gyakorlat megfelelő-e a hátizmokra. Megkérdezték hát a Kegyetlent. „Persze, gyerekek, csak nyomassátok má’! Tegyetek rá súlyt is, de ne ezt az öt kilót, ez semmi. Ennyit a bráneremmel emelgetek, b.zmeg!
Hasonló jellegű szakmai tanácsot kértek tőle a guggolással kapcsolatban, a kivitelező éppen arra volt kíváncsi, hogy megfelelő-e a technikája. A válasz a következő volt: „Há’ hogy a fenébe ne! Csak zárd össze jobban a lábad, nehogy aranyeret kapjá’! Egy szellentés se’ férjen ki!
Persze, nem mindig volt ennyire elégedett a tréningezők által kivitelezett gyakorlatokkal és ennek sok esetben hangot is adott: „Figyelj, ez így annyit ér, mint kopasz puncinak a hajbalzsam!”. Máskor pedig: „Nagyon rossz a technikád, b.zmeg! Ha egyszer valaki kérdezi, nehogy azt mondd, hogy én tanítottam így!”
A Kegyetlen híresen szeretett piszkálódni azokkal, akik lejártak edzeni és persze, akik teret engedtek neki ehhez. Volt, akit a következőképp kritizált: „Ide jártok, de semmi. Úgy néztek ki, mint az AIDS – betegek, négy év után…” Másvalakit ilyen megjegyzéssel illetett: „A haverodnak nem veszel valamit (táplálékkiegészítő)? Ez csak vékonyabb lett, mióta idejár. Jövő héten már infúzióval fog itt mászkálni.”
Egy egészen extrém esetben az alábbi beszólást tette egy kevésbé hatékonyan tréningező egyén irányába: „Kevés vagy, mint fingban a bumm!”.
Volt egy srác, akit kifejezetten nem szeretett. Hozzá tartozik, hogy a terembe járók legnagyobb része szintén így érzett, miután a lelkes emberke 1,5 órákat használta az egyetlen futópadot, amire másnak is lett volna igénye. A srác minden edzés után – még a kinti mínuszok és ónos eső közepette is – kiment a terem elé, hogy az utcán szabaduljon meg a pólójától és lehetővé tegye a járókelőknek, hogy gyönyörködhessenek benne. A Kegyetlen persze ezt nem nézte jó szemmel és így öntötte szavakba gondolatait: „Édes, egyetlen barátom! Te vagy itt az egyetlen a teremben, aki még koksszal sem néz ki sehogy. Így olyan vagy, mint egy átlagember. Ezt a sportot meg felejtsd el. Lehetsz jó fodrász, vagy bármi, de a testépítést felejtsd el.” Mikor pedig a srác közölte, hogy nem akar testépítő lenni, emberünk közölte, hogy jó, akkor innentől nem lesznek rémálmai. A szóban forgó lelkes tréningezővel kapcsolatban egyébként egy alkalommal a következő megjegyzést is ejtette: „Ez má’ megin’ fut! Teljesen be van durranva az agya. Azt mondja, ő szálkás. Kár, hogy összekeveri azt, hogy szálkás, azzal, hogy vékony! Egyébként meg orvosi eset. Egy jó pszichológus biztos gyógyszert írna fel neki.”
Vannak tizenévesek, akik a konditeremben végzett gyakorlatok hatását a másik nemhez való közeledésre is fel akarják használni, sőt, konkrétan azért edzenek, mert reményeik szerint így több nőnemű felfigyel rájuk. Emberünk remek marketingérzékkel, ezt a tézist felhasználva, így buzdította az ifjúságot: „Nyomjá’ valami proteint, aztán Karácsonyra nemcsak Gizikét, de még a dagadt barátnőjét is kielégíted majd!”. Ilyenkor persze némi tanácsot is adott az ifjúságnak, a női nemmel kapcsolatban: „Épp mondtam a fiúknak, mit kell csinálni, mikor leviszik a csajt a pinyóba. Befújni a levegőt, aztán várni a hatást!”.
A Kegyetlennek persze az élet más kérdéseiről is komoly meglátásai voltak, a következő részben ezt mutatjuk be.