Talán már a címből kiderül, milyen jellegű írással gazdagodik ma a blog kedves olvasóközönsége. A munka egyik tipikus antihőséről lesz szó, aki nem csak, hogy egyszerű, mint a raklap, hanem még lusta is, de ezek mellett vitathatatlanul okosnak és mindenekfelettinek gondolja magát, olyannyira, hogy ráspoly finomságú modorával mindenkit lehengerel, aki esetleg vitába mer szállni vele.

 

Hősünk egy olyan cégnél töltött be sokáig vezetői beosztást, amely manapság nem éppen jó ajánlólevél, hiszen az említett vállalat úgy dúskál a korrupciós ügyekben, mint a Kacsamesék elején Dagobert bácsi a pénzben, és néhány ex-munkavállalója mostanság többet lát rendőröket, mint napsütést. No, mindegy, emberünknek sikerült ügyesen behízelegni magát egy másik céghez, igaz, nem az életrajzával ment az ottani vezetőhöz, hanem egy „Ugye, emlékszel rám?” mondattal kísért haveri kézfogással. Gyorsan alkottak neki egy pozíciót - úgy, hogy a közvetlen vezetője is csak az első munkanapján találkozott vele - ahonnan még egy kazánháznyi C4-essel sem lehet kirobbantani. Szakmai tudása, stílusa, munkamorálja, szorgalma miatt valószínűleg még egy hadifogolytáborból is kitennék, nem, hogy még fizessenek a teljesítményéért… de hát mire jók a barátok, ha nem a hasonló helyzetek megoldására?

 

Megérkezik a munkahelyre, elmondása szerint 6-kor, a világ összes időzónája, időszámítása, és órája szerint azonban csak fél órával később. Hamar belekezd a daily rutinba, először is, mélyen és behatóan áttanulmányozza, kielemzi, keresztülelmélkedi az aznapi sportújságot, aztán maga is sportolásba kezd, szörfözik az interneten, körülbelül egész nap. Ezt persze néha megszakítja egy kis munkával is, ami kb. úgy néz ki, hogy kap egy feladatot, ő pedig – hamar belátva, hogy képtelen megoldani – átpasszolja ezt valaki másnak. A szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen, képes olyan időszakok adatait kimutatni, amelyeknek még nincs is vége, az Excel táblákat pedig még a barlangrajzokat alkotó őseink is jobban kezelték nála. Elhatározza, hogy alkot egy táblázatot, beírogatja a számokat, majd arra az elhatározásra jut, hogy ezeket összegezni is kellene. Mit tesz ilyenkor az átlag ember? Egy szumma képlet használatával egyszerűen és gyorsan megoldja a dolgot. Antisztahanov viszont fogja, bekapcsolja az asztali számológépét, és azon adja össze az adatokat! Hogy miért? Nyilván, hogy nehogy a gép hibázzon valamit. Jó, hogy nincs egy abacus az asztalán, gondolom, azt még megbízhatóbbnak tartaná. Ennél is rosszabb eset, mikor ő kap egy táblázatot, amit már valaki megcsinált, mert ilyenkor – az asztali gép heves kalapálásával - leellenőrzi a már összegzett értékeket, hogy vajon megfelelnek-e a valóságnak. Volt már rá példa, hogy nekiállt reklamálni, mert neki nem ezek az adatok jöttek ki, mint amit a program kiszámolt. Fél óra múlva, mikor sikerült meggyőzni, hogy biztos az ő mindentudó ujjacskái ütöttek el valamit, nem a program téved, átfutott rajta még egyszer, majd halkan és duzzogva beismerte a hibát. Persze, nem a sajátját, hanem egy meg nem nevezett valamiét, vagy valakiét.

Modora miatt rendkívüli módon szereti őt mindenki, hiszen soha, egyetlen mondatot nem lehet tőle végig mondani, közbevág, beleszól, belekérdez, ahogy azt a tahótanfolyam feketeöves vizsgáján elvárják. Spigot ezredesnyi testméretét egyébként rendkívüli hangerővel és páratlan arroganciával ellensúlyozza, aki az övétől más véleményen van, általában megkapja tőle az „Ez olllyan hülllye!” jellemzést.

 

Könnyen elképzelheti mindenki, hogy mai hősünk az erős háttértámogatás miatt nem éppen a minimálbér évenkénti emelkedései miatt rágja le a körmeit, ehhez képest azonban az igényeiből fogorvosra már nem futja, holott meglehetősen leharcolt állapotban levő fogsorára nagyon is ráférne némi generálszerviz. Ezt ő maximum az étkezéskor veheti észre, a környezetében levők azonban egész nap, hiszen a barátunk szájában levő, erősen oszladozó csatatér borzalmas szagokat áraszt, ha hősünk Észak-Koreába születik, biztos nagy karriert fut be, mint vegyi fegyver. Az említett illatok mellé egy kellemetlen szokás is párosul, hiszen emberünk nagyon szeret közvetlenül beszélgetőpartnerei arcába hajolva kommunikálni velük, ez pedig néha már a súlyos testi és lelki sértés határait feszegeti.

 

Barátunk rendkívül tájékozott ember, egy napon például azt állította, hogy az egyik, jól ismert gyorsétterem hamburgere teljesen jó étel, hiszen, idézem: „Abban minden benne van!”. Persze, most mindenki arra gondol, hogy biztosan idézőjelesen mondta, de sajnos nem, ő ezt olyan vérkomolyan gondolta, mint amilyen biztosan más azt állítja a tejről, hogy fehér színe van.

Egy beszélgetés alkalmával valaki azon a véleményen volt, hogy a napjainkban is futó, egyik kereskedelmi TV-n sugározott sorozatban, arányaiban véve, bizony nem sok jó színész van. Hősünk erre felcsattant, és visszakérdezett, hogy miért, ő kiket tart jó színésznek, majd kijelentette, hogy Magyarország legjobb színészei bizony ebben a szappanoperában játszanak. Színházat vélhetően olyan gyakran látogat, mint a Glamis-kastély kísértetei a Loch Ness-i szörnyet.  

Mint már korábban említettem, Antisztahanov a méreteiben abszolút Spigot ezredesre hajaz, ami alól természetesen a hasa sem kivétel. Egyszer elhatározta, hogy fogyókúrázik, majd ebédkor meg is mutatta a csodamódszerét: nem eszik a kajához köretet. Ezt még így elfogadhatónak is gondolná az ember, ám ekkor hősünk előhúzott két szelet fehér kenyeret és azt kezdte el fogyasztani a húsos ételhez, hiszen „valamit azért csak kell mellé enni”. Aki kicsit is ért hozzá, sejtheti, barátunk micsoda testsúlycsökkenésbe kezdett ezután, mindenesetre szerintem egy egész update-kommandó nem tudta volna meggyőzni, hogy ez így nem éppen fogyáshoz vezet.

 

Hétköznapjaink nagyjai sajnos nem csak vicces emberek, ahogy ez a fenti írásból is kitűnik, nem vagyunk bizony híján idegesítő alakoknak, akiknek a dolgait nem mosolygással, hanem némi tenyérvakargatással fogadjuk…